Híreink

Szentesen járt Felnőtt csapatunk

OBI SZENTES 181110

Az első negyedben nem sikerült tiszta helyzeteket kialakítani, ami helyzetünk volt, azt vagy a kapus védte, vagy elakadt egy blokkban. A negyed végéig a Szentes is hasonló játékot mutatott, de az utolsó másfél percben három támadásból három gólt szereztek, amíg mi egyet sem, így 3-0-ás első negyeddel kezdtük a mérkőzést.

A második negyedben kezdtek bejönni lövéseink, első támadásunkból máris gól született, majd egy kivédekezett emberhátrányból sikerült megúszni és egy könnyű góllal már 3-2-re zárkoztunk fel. Jó lett volna egynelíteni a negyedben, de nem sikerült és egy megúszás után már 4-2-re vezetett a Szentes, ami a félidő eredménye is lett.

A folytatásban még próbálkoztunk és egy emberhátrányt megakadályoztunk, hogy gól legyen, majd pár perccel később mi támadhattunk emberelőnyben, amit sikeresen be is lőttünk, így újra csak egy gól volt a különbség. Egyből góllal válaszoltak a hazaiak, majd elhibáztunk egy előnyt, ami után két góllal büntetett a hazai csapat. A negyed végéig több helyzetünk is volt, amiből kettő előny, de nem tudtuk kihasználni. Még egy találatott jegyzett a Szentes a negyedben, ezzel az utolsó negyed előtt 8-3 állt az eredményjelzőn.

A végén már nem sikerült csökkenteni a különbséget, minden lőtt gólunkra jött egy hazai gól, így a különbség megmaradt. A mérkőzést mi zártuk góllal, így 10-6-ra a Szentes nyerte a találkozót.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket