Híreink

E.ON OB 1: szegedi győzelem

Szombaton csapatunk 11 óra 30 perctől a Szegedi Vízilabda Egylet ellen játszott a Komjádi uszodában.

Az első két negyed során a Szeged jó kezdésének köszönhetően jelentős előnyre tettek szert, a félidőnél 3-10-re vezettek. A találkozó második felében csapatunk jobban teljesített, ugyanakkor a mérkőzés végkimenetelét illetően nem volt kérdés. A harmadik és negyedik negyedet megnyertük 7-3-ra, a végső győzelemhez azonban ez már nem volt elég. A végeredmény 10-13 lett a Szeged javára.

KSI SE - Szegedi Vízilabda Egylet : 10 - 13

(1-4,2-6,4-1,3-2)

Gólszerzőink: Iriczfalvi Gábor - 4, Szőke Benedek - 3, Nagy Zalán Márk - 1, Mihov Attila - 1, Irmes Márton - 1.

A mérkőzés sajtótájékoztatója.

 

E.ON OB 1: UVSE győzelemmel zárult a mai mérkőzés

Szombaton 11 óra 30 perctől a fiúk hazai pályán mégis vendégként ugrottak vízbe a Komjádi uszodában. Az ellenfél az UVSE csapata volt. 

Az első negyed alatt ellenfelünk 3 gólos előnyt tudott kialakítani, amit a második negyedben megpróbáltunk ledolgozni. A játékrész feléhez érve 4-3-ra tudtunk javítani, de a félidő kezdetéig az UVSE ismét növelte előnyét. A mérkőzés második felében összesen 1 gólt értékesítettünk, így a három pontot ellenfelük szerezte. 

UVSE - KSI SE : 10 - 5

(4-1, 3-3, 1-0, 2-1)

Gólszerzőink: Balogh Mátyás - 1, Benedek Mór - 1, Iriczfalvi Gábor - 1, Cseh Alex - 1, Irmes Márton - 1. 

E.ON OB 1: OSC győzelem a Szőnyin

Szombaton 15 órától az OSC csapata fogadott minket, ezúttal nem a Kondorosin, hanem a Szőnyi úton. 

A találkozó első negyede KSI góllal indult, majd elég szorosan alakult. Ellenfelünk a második játékrésztől kezdte el növelni előnyét, de fölényes különbséget nem tudtak kialakítani a félidőre, amikor is 8-5 volt az állás.

A harmadik és negyedik negyedben összesen 5 találatot tudtunk értékesíteni, így a végeredmény 16-10 lett, a győzelmet és a három pontot az OSC szerezte meg.  

Genesys OSC Újbuda - KSI SE : 16 - 10

(3-1,5-4,4-2,4-3)

Gólszerzőink: Benedek Mór - 3, Balogh Mátyás - 2, Szőke Benedek - 2, Cseh Alex - 1, Mihov Attila - 1, Irmes Márton - 1. 

E.ON OB 1: Honvéd győzelem szombaton

Szombaton 11 óra 30 perctől a Honvéd csapatát fogadtuk a Komjádi uszodában a bajnokság 8. fordulójában. 

Ellenfelünk az első két negyed során jelentős előnyre tett szert, míg mi összesen 3 találatot értékesítettünk, addig ők 11 gólt szereztek. 

A mérkőzés második fele gólcsendesebben alakult, azonban a Honvéd az előnyét tovább tudta növelni, így a győzelmet és az ezzel járó 3 pontot ők szerezték meg. A végeredmény 4-16 lett ellenfelünk javára. 

KSI SE - Endo Plus Service-Honvéd : 4 - 16

(1-5, 1-6, 1-2, 0-3)

Gólszerzőink: Nagy Zalán Márk - 2, Iriczfalvi Gábor - 1, Irmes Márton - 1. 

A mérkőzés sajtótájékoztatója

E.ON OB 1: győzelem az utolsó másodpercben

Szombaton 11 óra 30 perctől a Pécs csapatát fogadtuk itthon a Komjádi uszodában. 

A mérkőzés első két negyede nagyon kiegyenlítetten indult a két csapat fej-fej mellett haladt végig. Játékosaink a harmadik játékrész végére tudtak ellépni két góllal, ekkor az állás 7-5 volt a javunkra. 

Az utolsó negyed alatt a Pécs 8-8-ra egyenlíteni tudott, újabb gólt szerezni azonban jó pár percig egyik csapatnak sem sikerült. A meccs végkimenetelét egy utolsó másodpercben ellőtt KSI találat döntötte el, így a végeredmény győzelem lett. Csapatunk itthon 9-8-ra le tudta győzni a pécsieket. 

Büszkék vagyunk a fiúkra!

KSI SE - PVSK-Mecsek Füszért : 9 - 8

(3-3,1-2,3-0,2-3)

Gólszerzőink: Iriczfalvi Gábor - 2, Mihov Attila - 2, Szőke Benedek - 2, Mezei Tamás - 1, Nagy Zalán Márk - 1, Irmes Márton - 1. 

A mérkőzés jegyzőkönyve

A mérkőzés után készült sajtótájékoztató

E.ON OB 1: BVSC győzelem

Szombaton 11 óra 30 perctől csapatunk a BVSC-vel játszott mérkőzést a Komjádi uszodában a bajnokság 6. fordulójában. 

Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, edzőnk, Horváth János azt kérte a csapattól, hogy a kezdésre és a védekezésre figyeljenek oda. A találkozó esélyese a BVSC volt azonban csapatunk nagyon jól kezdett a mérkőzés elején. Az első negyedet 3-2-re meg is nyertük. 

A második nyolc perctől kezdve a BVSC egyre többször talált be a mi kapunkba és elkezdték növelni előnyüket. A meccset ellenfelünk nyerte, a végeredmény 7-18 lett. 

Megyünk tovább, jövő héten a Pécs csapatát fogadjuk a Komjádiban. 

KSI SE - BVSC-Zugló : 7 - 18

(3-2,1-5,1-6,2-5)

Gólszerzőink: Mihov Attila - 3, Szőke Benedek - 3, Rabb Benedek - 1. 

A mérkőzés sajtótájékoztatója

A mérkőzés jegyzőkönyve

 

E.ON OB 1: vereség a Kaposvár ellen

Péntek délelőtt csapatunk Kaposváron játszott mérkőzést a bajnokság 5. fordulójában. 

Már a mérkőzés elején jelentős előnyt tudott kialakítani a Kaposvár, de a negyed végén csapatunk szépíteni tudott egy büntetőből szerzett góllal. 

A második játékrészben sajnos eldőlt a mérkőzés végkimenetele, ugyanis ellenfelünk 7 találatot tudott értékesíteni és így ezzel a félidőre 11-1 lett az állás. 

A meccs második felében szereztünk még néhány gólt, de a győzelmet és az ezzel járó 3 pontot a Kaposvár vihette el.

Gólszerzőink: Nagy Zalán Márk - 1, Szőke Benedek - 1, Iriczfalvi Gábor - 1, Balogh Mátyás - 1, Bede Marcell - 1. 

 

Kaposvári Vízilabda Klub - KSI SE : 18 - 5

(4-1,7-0,4-3,3-1)

Győztes kiáltás

E.ON OB 1: szoros mérkőzés a Szentes ellen

Szombaton 11 óra 30 perctől a Szentes csapatát fogadtuk a Komjádi uszodában, a bajnokság harmadik fordulójában. 

A mérkőzés első találatát három perc letelte után Bede Marcell szerezte büntetőből, ezzel csapatunk meg is szerezte a vezetést, amit a meccs alatt hosszú ideig meg is tudott tartani. A srácok nagyon keményen, mindent beleadva játszottak így a félidőre 6-4 volt az állás a mi javunkra. 

A harmadik negyedtől ellenfelünk védekezése és támadása is hatékonyabbá vált, így a játékrészt 0-4-re ők nyerték és ezzel át is vették tőlünk a vezetést. Az utolsó nyolc perc végéig küzdött csapatunk, de sajnos a győzelmet már nem sikerült megszereznünk, így a végeredmény 8-10 lett a Szentes javára.  

Gólszerzőink: Szőke Benedek - 3, Balogh Mátyás - 3, Bede Marcell - 1, Niklász Ádám - 1. 

KSI SE - Metalcom Szentes : 8 - 10

(3-1,3-3,0-4,2-2)

A mérkőzés sajtótájékoztatója.

E.ON OB 1: első hazai meccs a szezonban

Szombaton 11 óra 30 perctől ugrottak a fiúk vízbe a Komjádi uszodában. A mérkőzésen a Tigra-Zf-Eger csapatát fogadták.

KSI SE - Tigra-Zf-Eger : 10 - 15

(2-5, 3-3, 3-3, 2-4)

Az első negyed nehezen indult számunkra, ellenfelünk 5 perc elteltével már 4-0-ra vezetett. A játékrész vége fele elkezdtük ledolgozni hátrányunkat.

A második negyed izgalmasan alakult. Fejes Kristóf ötméteres védése után sajnos nem tudtunk rögtön találatot szerezni, így az Eger tovább növelte előnyét. Időkérés után Iriczfalvi Gábor talált be ellenfelünk kapujába. Egy kihagyott lövés következett az Eger részéről, majd egy emberelőnyös gól a mi oldalunkon. A srácok elkezdték ledolgozni hátrányukat, ekkor 6-5 volt az állás. A félidőre megint kinyílt az olló a két csapat között, így a meccs második felét 5-8-as állással kezdtük. 

A második félidőt góllal kezdtük, majd a negyed során három találatot sikerült értékesítenünk, így 8-11-el fordultunk az utolsó negyedre. Az utolsó játékrészben igyekeztünk tartani magunkat, a győzelem és a három pont azonban az Eger csapatáé lett. A végeredmény 10-15 lett ellenfelünk javára. 

Gólszerzőink: Pető Ádám - 2, Szőke Benedek - 1, Mihov Attila - 1, Niklász Ádám - 1, Benedek Mór - 1, Bede Marcell - 1, Iriczfalvi Gábor - 1, Petrák Kevin - 1. 

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket