Budapest Gyermek I. - győzelem az OSC ellen
Budapest Gyermek I. Bajnokság fordulójában csapatunk az OSC ellen játszott. Az első negyed szoros állása után, játékosaink növelni tudták az előnyüket, így végeredményben 4-17-es győzelmet arattunk.
Gólszerzőink: Csendes Roland - 5, Rabb Benedek - 4, Kiss Csanád Noel - 3, Benedek Mór - 3, Haracsi Milán - 1, Halász Dániel - 1.
Keszthelyi Tibor értékelése:
Az országos bajnoki idény folytatása előtt az utolsó hivatalos mérkőzést játszottuk. A számszerű eredmény alapján egy sima mérkőzésre gondolhatnánk, de ha egy kicsit mélyebbre nézünk már nem is olyan egyértelmű a kép. Ugyanis egy alapjaiban 2008-as csapat ellen szálltunk vízbe a lehetőségeink szerinti legerősebb csapattal. És így már nem olyan egyértelmű a produktum, hiszen játszottak a 2007-es játékosaink is, és amit az első negyedben nyújtottunk az nem volt szép. A folytatásban kicsit jobban koncentráltunk, a második és harmadik negyedben feljavult a játékunk és ez döntőnek bizonyult. Végül mindenki játszott, és örülhetünk annak is, hogy az országos bajnoki nyitány előtt kiderült, hogy hol is tartunk, miben kellene még javulnunk.

