Híreink

Nagy Zalán lóba

Országos Fiú Bajnokság: három győzelem a szezon elején

Vasárnap országos csapataink a Kecskeméttel játszottak mérkőzést a Széchy medencében. 

Gyerek csapatunk 10 órakor ugrott vízbe és nagyarányú győzelmet aratott a mérkőzésen. A végeredmény 17-0 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 5, Rácz Domonkos - 4, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Czirok Márton - 2, Judák Zétény - 1, Vásárhelyi-Lakat Bence - 1, Pálfi-Kovács Márk - 1, Busás István - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság első mérkőzésén hazai környezetben a Kecskemét csapatával játszottunk. Az első negyedben talán egy kicsit ellenfelünket meglepve jó játékkal kezdtünk és szereztünk jelentős előnyt. Hátul működött a szoros emberfogás, elől pedig szinte minden sikerült. A folytatásban már voltak gondjaink, elsősorban az átadások pontossága volt az, ami miatt  játékunk erősen döcögött. A mérkőzés kimenetele nem volt kérdéses, de rengeteg volt a pontatlan átadás, mely nagyban rontotta támadó játékunk hatékonyságát. A jó védekezés a mérkőzés végéig kitartott, elől pedig egy kicsit figyelmesebben játszottunk és így született a nagy gólkülönbség. Így elsőre panaszra azt hiszem nem lehet okunk, több-kevesebb sikerrel mindenki játszott, összességében úgy vélem megérdemelten győztünk.

11 óra 15 perctől serdülő csapatunk következett, ahol a fiúk szintén jelentős különbséget kialakítva tudtak nyerni a meccsen. A végeredmény 18-10  lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Végső Balázs - 5, Tyukodi Barnabás - 3, Balogh Dávid - 2, Rónay Lénárd - 2, Várnagy Petúr - 2, Csendes Roland - 1, Barcsa Dániel - 1, Szekeres Áron - 1, Rabb Benedek - 1.

Dávid Zoltán értékelése:

Az évad első hivatalos mérkőzését játszottuk. Az általam elvárt teljesítménytől elmaradt a játékunk. A 18 lőtt gól nem számít rossznak, de ha a kihagyott helyzeteket is figyelembe veszem, és a kapott gólok számát, akkor kicsit árnyaltabb a kép. Néhány egyszerű és látszólag egyértelmű helyzetben, érthetetlen hibákat követtünk el, ugyanakkor tetszetős, és kreatív dolgokat csináltunk. A két véglet között nagy a különbség, arra kell törekednünk, hogy ne kövessük el ezeket az egyszerű hibákat. Ahogy az első negyedet el tudtuk veszíteni 3-2 re, és a másodikat megnyerni 6-1 re, ezek a hullámzások, nem fognak beleférni egy jó csapat ellen. Erősítenünk kell a jó dolgokat és minimalizálni a hibákat. Ezen dolgozunk...

Tegnap utolsóként ifi csapatunk ugrott vízbe. A srácok 16-7-es végeredménnyel fölényes győzelmet arattak. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 4, Nagy Zalán Márk - 3, Mérő Alex - 2, Niklász Ádám - 2, Cseh Alex - 1, Kiss Csanád Noel - 1, Szirtes Bátony - 1, Sudár Zalán - 1, Mihov Attila - 1. 

Horváth János értékelése:

Sok hibával tarkított rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen, elsősorban az első negyedben nyújtott magabiztos játékkal nyertünk. "Minden kezdet nehéz" ahogy mondja a szólás ez tökéletesen ráillik az idény kezdetünkre. Sokat kell még dolgoznunk, hogy elérhessük az általam elvárt színvonalat. Pozitív viszont, hogy egy év után újra játszott Mérő Alex, aki fontos része a csapatunknak. Dolgozunk tovább és próbáljuk leküzdeni az előttünk levő akadályokat! Hajrá KSI!

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a vasárnapi meccsen

Vasárnap 10 órától gyerek csapatunk játszott meccset a Tigra-Zf-Eger ellen a Széchy uszodában. A mérkőzés KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 18-10 lett. 

Gólszerzőink: Vojnisek Péter - 5, Rabb Benedek - 4, Zuberecz Richárd - 4, Tyukodi Barnabás - 3, Tidrenczel Olivér - 1, Skoflek Patrik - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A középszakasz utolsó fordulójában az Eger csapatát fogadtuk. Különösebb izgalmak nélkül, szerintem érvényesült a papírforma. Ugyan kicsit soknak tűnik a tíz bekapott gól, de a fordulás után már nem nagyon volt kérdéses a mérkőzés kimenetele. Olykor ugyan lazult a fegyelem, de amikor fegyelmezetten játszottunk eredményesek is voltunk. Sok gólt lőttünk, volt néhány káprázatos megoldás, kapusaink káprázatosan indítottak.

Országos Ifi csapatkép

Országos Ifi Bajnokság: győzelem az Eger ellen

Vasárnap 12 óra 30 perctől a Tigra-Zf-Eger ellen játszott a Margitszigeten. A találkozó KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 17-9 lett.

Gólszerzőink: Szépfalvi Gergely - 5, Iriczfalvi Gábor - 3, Bede Marcell - 2, Szalai Péter Miklós - 2, Pető Ádám - 1, Mihov Attila - 1, Nagy Zalán Márk - 1, Kósi Kelly Dominic - 1, Niklász Ádám - 1.

Horváth János értékelése:

A bajnokság utolsó fordulójában egy másodpercig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Sok gólt lőttünk de sajnos sokat is kaptunk. Ziccereket hagytunk ki, pontatlanok, figyelmetlenek voltunk. Az egész mérkőzés lassú, vontatott volt, kicsit olyan ,,legyünk túl rajta”! Kíváncsian várom a rájátszást, hogy képesek leszünk-e felpörögni, önmagunkat legyőzni! A bajnoki érmeket két hét múlva osztják! Hajrá KSI!

Danka Benedek és Iriczfalvi Gábor mérkőzés előtt

Országos Ifi Bajnokság: győzelem a Honvéd ellen

Szerdán 13 órától országos ifi csapatunk a Honvéd ellen játszott a Hajós Alfréd uszodában. A mérkőzés KSI győzelemml zárult, a végeredmény 14-8 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Szalai Péter Miklós - 3, Pető Ádám - 3, Bede Marcell - 2, Iriczfalvi Gábor - 2, Mihov Attila - 2, Pocsai Péter - 1, Országh Mihály - 1. 

Horváth János értékelése:

A bajnokság utolsó meccseit játszuk. Mindenki fáradt, dekoncentrált. A csapat túlnyomó többsége érettségizik…. Ez mind-mind meglátszott a játékunkon! Az első két negyedben még hellyel közel jól játszottunk, itt el is dőlt a mérkőzés sorsa. Utána rengeteget hibáztunk sok helyzetet hagytunk ki, így a vártnál szorosabb lett az eredmény! Nyilván a rájátszásban ennél több kell! Addig van még 2 hét egy meccs és az érettségi. Hajrá KSI!

KSI csapatkiáltás

Országos Fiú Bajnokság: három meccs három győzelem

Vasárnap délután országos csapataink a Genesys OSC Újbudát fogadták a Hajós Alfréd Sportuszodában. Mindhárom meccs KSI győzelemmel zárult. 

Gyerek mérkőzés

KSI - OSC : 16 - 7

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 7, Zuberecz Richárd - 3, Vojnisek Péter - 3, Nagy Bulcsú Zétény - 1, Skoflek Patrik - 1, Tyukodi Barnabás - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

Ezen a hétvégén a középszakasz vége felé közeledve az OSC Újbuda csapatával játszottunk. Ha csak a végeredményre nézünk azt is gondolhatnánk, hogy minden rendben ment, végül egy nagyarányú sima győzelmet sikerült elérnünk. De ha egy kicsit jobban a számok mögé nézünk már kissé árnyaltabb a kép. Álmoskásan kezdtünk, és ez elsősorban a helyzeteink kihasználásában volt tetten érhető. Nem igazán tetszett ellenfelünk szoros emberfogásos játéka sem, mely szerintem néhol már - már a durvaság határát is súrolta. Azt hiszem mi sem játszottunk igazán jól, talán nem is volt nagyon magas a játék színvonala, de sajnos ehhez a sípmesterek is tevőlegesen hozzájárultak. Én talán egy kicsit más szemüvegen keresztül nézem a dolgokat, és tény, hogy a játékosok vétik a hibákat, de  csapatunk csak nagyon nehezen és kevés sikerrel tudott alkalmazkodni a mérkőzésen tapasztalt, többször is változó, nehezen értelmezhető bírói felfogáshoz. És az is tény, hogy ez a fajta kihívás a még sokkal rutinosabb felnőtt játékosok számára is olykor  komoly gondot jelent, hát még ezeknek a 13 - 14 - 15 éves gyerekeknek.. A fordulás után kicsit megnyugodtunk, talán egy kicsit kevesebbet is hibáztunk, javult a védekezésünk, fokozatosan nőtt a különbség, eldőlt a mérkőzés.  

Serdülő mérkőzés

KSI - OSC : 9 - 7

Gólszerzőink: Benedek Mór - 4, Rácz Richárd - 1, Kiss Csanád Noel - 1, Szabó Kristóf - 1, Barcsa Dániel - 1, Végső Balázs - 1.

Dávid Zoltán értékelése:

A mérkőzés különlegességét adta, hogy az előző mérkőzésen az OSC második számú centere még a KSI játékosa volt. Ettől eltekintve a 4. helyezett játszott ma az 5. helyezettel, szóval egy kiélezett csatára lehetett számítani. A mérkőzés folyamán szinte végig futottunk az eredmény után, az elején nagyon sok elméleti hibát vétettünk, és a jó döntések kivitelezése is a gyenge szóval volt jellemezhető. Ennek ellenére végig meccsben tudtunk maradni. Egy jó iramot diktáltunk, amiben aztán, a végére, véleményem szerint az OSC elfáradt, így meg tudtuk fordítani a eredményt. Külön szeretnék gratulálni a 2007-es játékosaimnak ők hozták a mérkőzést, nagyon dinamikusan és szépen játszottak, illetve Kiss Gergelynek aki annak ellenére, hogy kapott két szerencsétlen gólt, nem tört össze és stabilan tartotta a védelmünket. Mindent egybevetve, ha a mai napon gyengébb teljesítményt nyújtó játékosok is hozzák amit tudnak, nagyot léphetünk előre. Gratulálok a csapatnak, hogy volt erőnk felállni és megfordítani a mérkőzést, így sokkal nehezebb nyerni, viszont a győzelem íze is édesebb.

Ifi meccs

KSI - OSC : 14 - 7

Gólszerzőink: Mihov Attila - 5, Iriczfalvi Gábor - 3, Nagy Ákos - 2, Szépfalvi Gergely - 2, Szalai Péter Miklós - 1, Pető Ádám - 1.

Horváth János értékelése:

Gratulálok a csapatomnak! Szokatlan időpontban, vasárnap este megrendezett mérkőzésen megfelelő alázattal és fegyelmezett játékkal álltunk a mérkőzéshez. Tudtunk gyakorolni eddig nem játszott taktikai elemeket, továbbá tudtunk "könnyű gólokat " lőni… Ez fontos egy rájátszásra készülő csapatnál. Helyzetkihasználásunkon javítanunk kell. Örülök , hogy mindenki sokat tudott játszani! Hajrá KSI!

Serdülő csapatkép

Országos Serdülő Bajnokság - serdülőink nyerni tudtak Szolnokon

Vasárnap 12 óra 30 perctől serdülő csapatunk ugrott vízbe Szolnokon, hogy megküzdjön a hazaiakkal a győzelemért. A mérkőzés KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 7-15 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 3, Benedek Mór - 3, Nagy Zalán Márk - 2, Szirtes Bátony - 1, Kiss Ádám - 1, Kiss Csanád Noel - 1, Szabó Kristóf - 1, Barcsa Dániel - 1, Rónay Lénárd - 1, Mester Bulcsú - 1. 

Dávid Zoltán értékelése:

Itt Szolnokon már több csapatnak is nehézségei adódtak, mi is erre számítottunk. Az eredményen nem látszik, de nagyon parázs kis mérkőzés volt, a Szolnok keményen játszott, nem adta fel, a mérkőzés végéig koncentrálnunk kellet. Nagyon örülök a győzelemnek és annak, ahogy győztünk. A srácok fegyelmezetten sokszor hatalmas önuralmat tanúsítva játszottak, egy pillanatra sem veszítették el a fejüket. Ehhez külön gratulálok. Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, külön gratulálok Kiss Gerinek, hogy egy biztos hátteret adott a játékunknak.

Rabb Benedek lövése

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem Szolnokon

Vasárnap 11 órától gyerek csapatunk Szolnokon játszott meccset a hazaiak ellen. A találkozó szoros volt, de KSI győzelemmel ért véget. A végeredmény 6-8 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 3, Skoflek Patrik - 2, Vojnisek Péter - 2, Nagy Bulcsú Zétény - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A Országos Gyermek Fiú Bajnokság középszakaszának 8. fordulójában Szolnokra látogattunk. Jól kezdtünk, kettő perc sem telt még el és már két gólos előnyünk volt, sőt esélyünk volt a 3 : 0-ra is, de sajnos ezt már elhibáztuk. És mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott ellenfelünk felébredt és elkezdett felzárkózni. Fokozatosan kiegyenlítetté vált a játék és a második negyed derekán már döntetlen volt a mérkőzés állása, ellenfelünk kiegyenlített. A félidőig azért még sikerült egy akciógólt szerezni, sőt belőttünk egy emberelőnyt is és ezzel így kétgólos előny birtokában fordultunk. Nagy volt a küzdelem, a Szolnok rendre fegyelmezetten visszazárt és így nem nagyon tudtunk lefordulni. Ellenfelünk akarata érvényesült, sokszor felállt védelem ellen kellett játszanunk és ez a játék sajnos nem tartozik az erősségeink közé. Riválisunk zóna védekezését nem tudtuk feltörni, talán keveset is mozogtunk és a mérkőzés ezen szakaszában átlövésből nem voltunk eredményesek. A negyed hajrájában emberhátrányba kerültünk, a Szolnok idő kért, és végül ezt az emberelőnyt belőtték és ezzel egy gólra felzárkóztak. A záró negyed közepén kaptunk egy előnyt melyet belőttünk, szűk egy perccel később végre sikerült fordulnunk ezt szépen megjátszottuk és belőttük, tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. Végre átlövésből is szereztünk egy hatalmas gólt melyre ugyan érkezett válasz de szépen csendesen befejeződött a mérkőzés. Tanulságos mérkőzésen értékes és fontos pontokat szereztünk.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a Szeged csapata ellen

Vasárnap országos csapataink Szegedre utaztak, hogy megküzdjenek a hazaiak ellen a győzelemért. Gyerek csapatunk 10 óra 15 perckor ugrott vízbe, majd a mérkőzésen végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott. A végeredmény 6-15 lett a KSI javára. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 4, Szűcs Botond - 2, Skoflek Patrik - 2, Fodor Damian - 2, Vojnisek Péter - 2, Tidrenczel Olivér - 1, Tóth-Deme Bulcsú - 1, Czirok Márton - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Nehezen indult, korán reggel keltünk, álmosak és figyelmetlenek voltunk. A védekezésünk összességében azért rendben volt végig, ellenfelünk veszélyes játékosait sikerrel semlegesítettük. Gondjaink inkább a támadásokkal adódtak, lassan fordultunk, körülményesen játszottunk  és nem mindig találtuk meg a jó megoldásokat. Lassacskán néhányan felébredtek, ellenfelünk is fáradni látszott és így szépen fokozatosan eldőlt minden. A záró negyedben támadó játékunk jelentősen feljavult, született néhány szemet gyönyörködtető megoldás is. Biztos, hogy nem ez volt a legjobb meccsünk, biztos becsúszott néhány hiba is, de mindenki igyekezett, küzdött és akart és ez az ami mindennél többet ért ezen a napon. 

Szépfalvi Gergely labdavezetés közben

Országos Ifi Bajnokság: győzelem Szegeden

Vasárnap országos csapataink Szegedre utaztak, hogy megküzdjenek a győzelemért a hazaiak ellen. Az ifik meccse 11 óra 30 perckor kezdődött és szorosan indult az első negyed. A későbbikben csapatunknak sikerült ellépnie, így a végeredmény egy 6-10-es győzelem lett a KSI javára.

Gólszerzőink: Szépfalvi Gergely - 3, Nagy Ákos - 2, Szalai Péter Miklós - 1, Pocsai Péter - 1, Országh Mihály - 1, Mihov Attila - 1, Niklász Ádám - 1. 

Horváth János értékelése:

Nehéz mérkőzésre számítottam! Egyrészt a Szeged egy jó csapat, másrészt nem tudtam, hogy mit hoz ki belőlünk az előző este Szentesen megszerzett első OBI-es győzelmünk. Egy érzelmi hullámvasút volt ez a hétvége. Nem játszottunk jól, buta gyermeteg hibákat vetettünk, győzelmünk mégis magabiztosnak mondható. Építkezni kell ebből a hétvégéből, mert bár már csak másfél hónap van az idényből rengeteg feladat vár még ránk! Büszke vagyok a csapatra, hajrá KSI!

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket