

2025.02.02. vasárnap, Szentes Uszoda, Leány utánpótlás országos bajnokság 10. forduló
"Egy fárasztó, élményekkel teli hét végén Szentesre utaztunk az idei első országos fordulóra. Nehéz mérkőzésre számítottunk, nagyon komoly munkában is vagyunk folyamatosan, ennek megfelelően ólmosan is mozogtunk az első két negyedben, 3 gólos hátrányt kellett ledolgozni félidőig. A szünet után előkerültek a tartalékok és 7-1-es negyeddel eldöntöttük a meccset. Nagyon szépen és keményen dolgozunk a hétköznapokban, a győzelem értékét tovább növeli, hogy a héten két felnőtt mérkőzést is játszottunk, ennek ellenére is feljebb tudtuk kapcsolni a sebességet több fokozattal. Gratulálok lányok!"Leány serdülőSzentes
KSI SE 10 -16 (1-5, 4-6, 4-2, 1-3)
Góllövőink: Kenéz Kincső 10, Dimitrovics Nia 2, Szabó Ágnes 1, Lévai Rozália 1, Péter Nóra 1, Kókány Zsófia 1
"Nagyobb kihagyást követően és egy rosszabra sikerült meccs után kezdtünk újra neki a szezonnak. A magabiztos kezdés megalapozta győzelmünket. Volt periódus, ahol a védekezés is jól működött, viszont amikor könnyű gólokat kapunk akkor az kicsit kihatással lesz a támadásainkra és görcsösebben akarunk.Amikor ezen a holtponton túl lendültünk, akkor zártuk le végleg a találkozót. Gratulálok! Hajrá KSI!!"
"2 hetes téliszünet után, január hatodikán kezdtük el a munkát.4 hét alatt rengeteg úszás mellett, sok lábtempós gyakorlaton alapuló szürke hétköznapok téli alapozását 1-1 egykapu, lövőedzés, edzőmeccs törte meg.A lányoktól ezért ma nem kértem sokat. Mindössze, annyit, hogy 100 százalékon pörögjenek, harcosan, fegyelmezetten, egymásért küzdve védekezzenek, elöl ne kapkodjanak, centereinket jó ütemben, pontosan hozzák helyzetbe, a fórokat, 5 métereseket higgadtan játsszák meg.A szentesi lányok az alapszakasz eddigi meccsein 1 vereség mellett 8-szor nyertek, tavaly a gyermek (2009-2010) csapatuk ezüstérmes lett.Ezen előzmények mellett pláne nem voltak irreális elvárásaim, de amit ma fegyelemben, csapatvédekezésben, koncentrált támadó játékban az első 3 negyedben láthattunk, nagyon jó alap a Fradi és az UVSE rangadó és a középszakasz előtt.7-1 volt az első félidő, 11-2-vel fordultunk az utolsó negyedre. 13-6-ra nyertünk.Fantasztikus délelőtt volt.De, nehogy becsapjon bárkit is a mai győzelem, ennyire még nem vagyunk jók. De nem is kell február elején.Az ellenfelünknél ifiben, és a felnőtt OB 1-ben játszó játékosai közül volt, aki ma csak a serdülő és az ifi csapatok meccsén játszott, így nem a legerősebb szentesi lány csapatot verte meg a csapatunk.Ennek ellenére büszke vagyok a lányokra, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, de azért a 7 gólos csapatkapitányunkat külön ki kell emelnem: Kókány Zsófi játéka kiemelkedő volt.Pénteken volt egy nagyon jól sikerült edzőmeccsünk a BVSC csapatával, ma erre tettünk rá egy lapáttal.Csak így tovább lányok!Gratulálok a serdülő és az ifi csapatunk győzelméhez, illetve a fiú gyermek, serdülő, ifi, Fradi elleni sikeréhez ma a KSI leány és fiú országos utánpótlás csapatai komoly vetélytársak ellen hoztak 6/6-os, hibátlan mérleget.Hajrá KSI!"
2024.11.10. III. Ker. TVE uszoda, Leány Országos utánpótlás vízilabda bajnokság VI. forduló
III. Ker. TVE - KSI SE ifjúsági 4 - 19 (2-6,0-4,0-6,2-3)
Góllövőink: Forster Luca Julianna 5, Binder Dorka 4, Péter Nóra 3, Kemény Amira Anna 3, Dimitrovics Nia 2, Korpás Janka 1, Szabó Ágnes 1
III. Ker. TVE - KSI SE serdülő 7 - 13 (2-6,2-1,3-2,0-4)
Góllövőink: Kenéz Kincső 5, Szabó Ágnes 3, Lévai Rozália 2, Péter Nóra 2, Dimitrovics Nia 1
III. Ker TVE - KSI SE gyermek 5 - 16 (0-5,2-3,2-5,1-3)
Góllövőink: Kókány Zsófia Renáta 4, Antal Zsófia Teréz 3, Szabó Veronika 2, Szados Lili Anna 2, Nagy Anna Csenge 2, Kovács Noémi 2, Kőrösfőy Titanilla 1
Pecz Gábor csapatedző beszámolója az ifjúsági illetve serdülő mérkőzésekről:
Az ifi meccsen próbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy fegyelmezettebb játékot tudjunk mutatni, ami fontos volt szakmailag is és persze azért, hogy a lányok kedveskedjenek Andi néninek a gyógyulása érdekében. Ezt maximálisan megoldották a lányok. Nagyon fegyelmezettek voltak. Gratulálok a győzelemhez! Hajrá KSI!
A serdülő mérkőzésen az első negyed jól sikerült, viszonylag jól működött minden. A folytatás gyengébbre sikeredett, sajnos nem értékesítettük a helyzeteinket és kaptunk pár elkerülhető gólt, ami miatt nem sikerült lezárnunk a meccset. Az utolsó negyedre rendeztük a sorokat és ha kicsit nehezebben is, de feltettük az i-re a pontot.A csapat egy része olyan sorozatterhelésen megy keresztül aminek köszönhetően benne van, hogy van olyan periódus ami nem úgy sikerül. Így is sokat fejlődtek és gyarapodtak a lányok és sok jó tapasztalatra tettek már szert, pedig még csak november van.Gratulálok a győzelemhez!Hajrá KSI!
Gratulálok a csapatnak az idei negyedik, nagyarányú, magabiztos győzelméhez!Nem tartottam tőle, hogy az Eger elleni vereség nagyon megragad a lányokban, a TVE elleni meccs kezdése, gyorsan biztossá tette, hogy ma sikerélményekkel teli meccset zárunk.Sérülés, betegség miatt sajnos többen nem játszhattak, ezúton is jobbulást kívánok nekik!A védekezéssel, kapusteljesítménnyel, színes, önzetlen támadójátékunkkal elégedett vagyok.Találkoztunk ma egy viszonylag jó zóna védekezéssel, amire nem mindig reagáltunk jól, ebben lesz sok csiszolni való!De összességében elégedett vagyok!Hajrá KSI, hajrá lányok, csak így tovább!
A mérkőzések hivatalos eredménye itt érhető el:
https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/87078
https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/87156
https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/87234
2024.10.27. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda - fedett, Leány Ifjúsági Országos utánpótlás vízilabda bajnokság IV. forduló
KSI SE -DIGI EGER 20-1 (6-0,7-0,3-0,4-1)
Góllövőink: Kenéz Kincső 5, Kemény Amira Anna 3, Horváth Lilla 3, Korpás Janka 2, Péter Nóra 2, Szabó Ágnes 2, Dimitrovics Nia 2, Binder Dorka 1
Bóta-Tóth Andrea csapatedző beszámolója a mérkőzésről:
A vasárnapi országos fordulóban az Eger csapatát láttuk vendégül. A vendégek a felnőtt csapatban játszó játékosok nélkül érkeztek, azonban így sem ígérkezett könnyű feladatnak. A lányok maximális koncentrációval álltak bele a meccsbe, védekezésünk a remekül védő kapusunk vezetésével (22 lövésből 21!-et hárított, 95%!) feszes volt végig, amit az egy kapott gól is mutat (melyet a negyedik negyedben lőttek az egriek), támadásban szebbnél szebb akciókat vezettünk, így a vártnál nagyobb különbséggel tudtunk nyerni. Szép volt lányok, gratulálok! Hajrá KSI!
A mérkőzés hivatalos eredménye itt érhető el: https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/87066
2024.10.27. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda - fedett, Leány Serdülő Országos utánpótlás vízilabda bajnokság IV. forduló
KSI SE - DIGI EGER 16-12 (3-1,5-3,6-3,2-5)
Góllövőink: Kenéz Kincső 11, Dimitrovics Nia 3, Péter Nóra 1, Horváth Lilla 1
Pecz Gábor csapatedző beszámolója:
Egy újabb nehezebbnek ígérkező meccset sikerült jól kezdeni. Elöl voltak kapkodásból adódó pontatlanságok. Az egész mérkőzés alatt nem voltam elégedett a védekezéssel, de alkalom adtán mikor jól sikerült, könnyű gólokat tudtunk belőle szerezni. Az utolsó negyed nem tetszett, mert jobban kiengedtünk a kelleténél. Voltak jó egyéni teljesítmények.Korábban mondtam, hogy bizony formálodó félben lévő csapat vagyunk és egy hét múltán nem is vártam csodát. Voltak pozitív jelek, de ennél még sokkal több kell, ezért dolgozunk nap mint nap és csináljuk tovább. Gratulálok!Hajrá KSI!
2024.10.27. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda - fedett, Leány Gyermek Országos utánpótlás vízilabda bajnokság IV. forduló
KSI SE - DIGI EGER 11-15 (2-4,2-5,4-3,3-3)
Gólszerzőink: Kókány Zsófia Renáta 4, Szados Lili Anna 2, Nagy Anna Csenge 2, Antal Zsófia Teréz 2, Gyenes Lilla 1
Tamás Gergely László csapatedző beszámolója a mérkőzésről:
Sajnos ma 3 magabiztos győzelem után kaptunk egy pofont.Az Eger ellen tudtuk, hogy erős ellenfél vár ránk. De bíztam benne, hogy az első idei rangadónk jól sikerül, sajnos nem így történt.Nem kezdtünk lehengerlően, de nagy baj nem volt, 4-4-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, bár addig is volt figyelmetlenség, pontatlanság, jó pár gól a lányokban maradt.Viszont a második negyed felénél jött egy érthetetlen összeomlás, ami gyorsan 6 gólos hátrányhoz vezetett.A mérkőzés ezen szakaszában kapkodás volt és görcsösen játszottunk.Nem védekeztünk jól, kaptunk peches gólokat, elszórtunk sok labdát, ziccerek maradtak ki, ki nem kényszerített hibákat is könyörtelenül megbüntette ellenfelünk!Ami miatt nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy nem adták fel a meccset a 6 gólos hátrány ellenére, és 4 perc alatt visszajöttek a mérkőzésbe, 8-11-nél volt pár labdánk ahhoz, hogy 2 gólra feljöjjön a csapat, apróságokon múlt, hogy ez nem sikerült.Gratulálok az egri csapatnak!Nekünk nem szabad búslakodni, fel a fejjel lányok, viszont tanulnunk kell a hibákból.Hajrá KSI!
2024. október 20. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Leány Serdülő Országos Utánpótlás vízilabda bajnokság III. forduló
KSI SE - GYVSE UNI-GYŐR 20-10 (6-2,4-3,5-2,5-3)
Gólszerzőink: Kenéz Kincső 10, Dimitrovics Nia 4, Szabó Ágnes 2, Horváth Lilla 2, Péter Nóra 1, Lévai Rozália 1
2024. október 20. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Leány Gyermek Országos Utánpótlás vízilabda bajnokság III. forduló
KSI SE - GYVSE UNI-GYŐR 20-3 (4-0,6-1,3-0,7-2)
Gólszerzőink: Kókány Zsófia Renáta 4, György Katalin 3, Szabó Veronika 3, Szados Lili Anna 3, Nagy Anna Csenge 1, Varga Lujza 1, Kőrösfőy Titanilla 1, Kovács Noémi 1, Gyenes Lilla 1, Busák Dóra Manna 1, Ehmann-Nagy Bettina 1
Tamás Gergely László csapatedző beszámolója a mérkőzésről: