Híreink

Leány Gyermek Országos Utánpótlás vízilabda bajnokság

2024.10.27. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda - fedett, Leány Gyermek Országos utánpótlás vízilabda bajnokság IV. forduló

 

KSI SE - DIGI EGER 11-15 (2-4,2-5,4-3,3-3)

Gólszerzőink: Kókány Zsófia Renáta 4, Szados Lili Anna 2, Nagy Anna Csenge 2, Antal Zsófia Teréz 2, Gyenes Lilla 1

 

Tamás Gergely László csapatedző beszámolója a mérkőzésről: 

Sajnos ma 3 magabiztos győzelem után kaptunk egy pofont.
Az Eger ellen tudtuk, hogy erős ellenfél vár ránk. De bíztam benne, hogy az első idei rangadónk jól sikerül, sajnos nem így történt.
Nem kezdtünk lehengerlően, de nagy baj nem volt, 4-4-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, bár addig is volt figyelmetlenség, pontatlanság, jó pár gól a lányokban maradt.
Viszont a második negyed felénél jött egy érthetetlen összeomlás, ami gyorsan 6 gólos hátrányhoz vezetett.
A mérkőzés ezen szakaszában kapkodás volt és görcsösen játszottunk.
Nem védekeztünk jól, kaptunk peches gólokat, elszórtunk sok labdát, ziccerek maradtak ki, ki nem kényszerített hibákat is könyörtelenül megbüntette ellenfelünk!
Ami miatt nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy nem adták fel a meccset a 6 gólos hátrány ellenére, és 4 perc alatt visszajöttek a mérkőzésbe, 8-11-nél volt pár labdánk ahhoz, hogy 2 gólra feljöjjön a csapat, apróságokon múlt, hogy ez nem sikerült.
Gratulálok az egri csapatnak!
Nekünk nem szabad búslakodni, fel a fejjel lányok, viszont tanulnunk kell a hibákból.
Hajrá KSI!
 
A mérkőzés hivatalos eredménye itt érhető el: https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/87222 
KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket