A Miskolc most jobbnak bizonyult

Az első negyedben 1 találatot sikerült szereznie csapatunknak, Hubai Dániel jóvoltából. Sajnos ezzel szemben a Miskolc két támadást is sikerrel fejezett be, így megszerezték a vezetést.
A félidő előtti negyedben nem tudtunk gólt szerezni, ellenfelünk pedig tovább növelte előnyét velünk szemben. Az állás 4:1 volt a játékrész végén.
Csak úgy, mint a második negyed kezdetén Juhász György Botondnak, a ráúszásnál Tőgyi Samunak is sikerült hamarabb odaérnie a labdáért, mint ellenfelünknek, de sajnos a támadást nem sikerült góllal befejezni. Az utolsó két játékrészben Halász Dániel és Hubai Dániel lőtt 1-1 gólt, de a többi támadásunk sikertelenül zárult. A Miskolc a félidő után rákapcsolt és mindent megtett a győzelemért. A végeredmény 13:3 lett, ellenfelünk javára.
Petrák Kevin, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzésről:
“Lelkesen és jól kezdtük a mérkőzést, de a második félidőre teljesen szétestünk és felőröltek minket. A legnagyobb probléma, hogy azt láttam a játékosaimon, hogy feladták ami elfogadhatatlan. Edzünk tovább és tanulunk a hibáinkból.”
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

