Híreink

UVSE lett a győztes a 2008-as meccsen

1BDDD453 DB87 4394 AC32 C77FC09E2D19

A mérkőzés kezdete után 2 perccel az UVSE 3 gólt is tudott szerezni, így hamar átvették a vezetést. Csapatunk a negyed vége felé szerzett akció-, illetve megúszásgóljával megtartotta a 3 gólos különbséget.

A második negyedben tudtuk csökkenteni a különbséget, de még mindig ellenfelünk vezetett a félidő kezdete előtt.

A mérkőzés második felében egyre közelebb kerültünk az UVSE-hez a gólok számát tekintve, de sajnos a győzelmet már nem tudtuk megszerezni. A végeredmény 10:9 lett az UVSE javára.

4 góljával Vojnisek Péter lett a góllövő lista „aranyérmese”. Zuberecz Richárd és Kopinitz Zalán 2-2 találatot jegyzett, Szűcs Botond pedig 1-et.

"Sajnos az első negyedet 5:2-re elvesztettük, elsősorban a fegyelmezetlen védekezésünk miatt. A következő három negyedben, rendeztük sorainkat és szép lassan átvettük az irányítást. Röviddel a negyedik negyed vége előtt sikerült kiegyenlíteni, sőt három ziccert is kidolgoztunk megúszásból, de ezeket sajnos kihagytuk, így az UVSE 30 másodperccel a vége előtt megszerezhette a győztes gólt. A vereség dacára büszke vagyok játékosaimra, mert szívvel lélekkel nagyot küzdöttek a siker érdekében, amit a mai mérkőzésen, megérdemelten, az UVSE ért el."

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg. 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket