Baby Bajnokság 3. forduló

Az első negyedtől kezdve dominált a csapatunk az állandó labdaszerzésekkel, leúszásokkal, így gyakorlatilag a mérkőzés elején bebiztosítottuk a győzelmünket. Külön öröm volt, hogy olyan játékosok is vízbe ugorhattak, akiket eddig nem játszattunk, remekül megállták a helyüket. A harmadik negyedben a kapusunkat is ki tudtuk hozni játszani a mezőnybe, akárcsak ez elmúlt mérkőzésen. Ekkorra már nagyon szétnyílt az olló a csapatok között. A negyedik negyedben a túlzott magabiztosság miatt kiengedett a csapat és ezt ellenfelünk egyszer-kétszer megbüntette. Ez is jó tanulópénz, ami erősebb csapatok ellen nem fog beleférni. De így is nagy arányú különbséggel nyertük meg a mérkőzést.
Erdélyi Annamária, csapatunk edzője, így értékelte a mérkőzést:
"A csapat azt hozta amit minden alkalommal gyakorolunk edzéseken. Nagyon örültem a kiváló összjátéknak, az egymásra figyelésnek, és kevésbé rutinos játékosok támogatásának. Mindenből tanulni kell. Megérdemelten arattak győzelmet a játékosaim, gratulálok a csapatomnak!"

