Híreink

Elkezdődött a Baby Bajnokság is

EFE431FE BA57 45A3 80FE 4201E6275DB7

Erdélyi Annamária, csapatunk edzője, így értékelte a kezdeteket: 

“Első Baby Bajnoki mérkőzésünket az Oázis SC ellen játszottuk.
Az első negyedben kapkodva indult a mérkőzés, a pontatlan védekezés miatt nem tudtunk ellépni az ellenféltől. A megúszások befejezései is pontatlanokra sikerültek. A kötelező sorcsere után egy sokkal dinamikusabb és pörgősebb negyed következett, a folyamatos labdaszerzés, megúszás és pontos passzok után jöttek a gólok. A harmadik negyedben a legerősebb sorunk kezdett, sajnos pár perc múlva elveszítettük az egyik legjobb játékosunkat. Ennek ellenére a csapat lendülete nem tört meg, egyre jobban nyílt az olló a két csapat között. A negyedik negyedre teljesen elfáradt ellenfèl támadásait szisztematikusan fojtották el a játékosaink, a lefordulásokból es szép egyéni megmozdulásokból nagy arányú gólkülönbséget állítottunk be.

Az első negyedben mutatott figyelem és fegyelem kevés lesz a jövőben egy felkészültebb csapat ellen. A második negyedtől indult be az amit kértem a játékosaimtól.
Ennek egy szép győzelem lett a vége, gratulálok a csapatomnak!”

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket