Híreink

Ifjúsági válogatottunk bronzérmes az Euróba-bajnokságon

 

Az elődöntőben Spanyolország ellen játszott csapatunk, ahol 11-9-es vereség után vasárnap 18 órától játszhatott a bronzéremért Oroszország ellen. 

A mérkőzés jól indult, a KSI-s játékosaink már az első negyedben villantottak. Grieszbacher Márk kezdett a kapuban és már az elején büntetőt hárított. Már az első negyedben megmutattuk, hogy jobban akarjuk a győzelmet. Schmölcz Norman és Bóbis Botond is megmutatta, hogy nem csak a KSI-ben, hanem a válogatottban is ott van a helyük, az 5-1-es negyed eredményéhez 1-1 góllal hozzájárultak. 

Megalapoztuk az első játékrészben a győzelmünk, majd tartottuk magunkat a következő negyedekben is. A félidő előtt Vékony Ákos is beállt a KSI-s gólszerzők sorába és a második negyed utolsó percében betalált, így a nagyszünetre 8-4-re vezetett válogatott csapatunk.

Végig uraltuk a mérkőzést és tartottuk a különbséget. Bóbis volt a legeredményesebb KSI-s játékos, aki négy gólt szerzett a mérkőzésen hozzájárulva a 14-11-es győzelemhez. 

Magyarország–Oroszország 14-11 (5-1, 3-3, 4-4, 2-3)

Gólszerzők: Baksa 5, Bóbis 4, Fekete G. 2, Szieben, Schmölcz, Vékony, illetve Vasilev 4, Frolov 3, Serebrennikov 2, Bazylev, Pelikh

Horváth János értékelése a waterpolo.hu oldaláról:

„Nem játszottunk feltétlen jól, ezért is volt izgalmas az eleje, bár aztán sikerült ellépni tőlük. A nagy tét nyomta szerintem rá a bélyegét a játékunkra, de szép lassan azért sikerült kialakítani a négy-ötgólos különbséget, amit sikerült végül megtartani. Bár a végén mindent bevetett az ellenfél, provokáltak, ütöttek is a játékosai, de észnél voltunk. Az elődöntő után úgy tűnik, tényleg sikerült összekapni a társaságot, átérezte mindenki a meccsnek a fontosságát, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy életük első világversenyén kapnak, vagy nem kapnak érmet. Gratulálok a játékosaimnak, büszke vagyok rájuk! Jelen pillanatban a világ harmadik legjobb csapata vagyunk papíron, bár megvertük ugye az Európa-bajnok Montenegrót… Holnaptól azon dolgozunk, hogy tizenegy hónap múlva hazai pályán sikerüljön előbbre lépnünk.”

Az érzésekről, a hangulatról, a szülőkről is szólt a szakvezető: „Bevallom, a stáb is elfáradt. Iszonyatosan kemény és az ismert okok miatt hektikus felkészülésen vagyunk túl, nem volt egy olyan hetünk sem, amikor nyugodtan készülhettünk volna. Mindig történt valami, ennek fényében csodálatos ez a bronzérem. Már csak azért is, mert történt bármi, a legjobb magyar válogatott mindig az, amelyik a vízben van. Ezért az éremét nagyon megdolgoztunk! Icipici csalódottság van bennünk, mert nem csak beszéltünk róla, hanem egyértelműen megmutattuk itt mindenkinek, hogy az aranyéremért érkeztünk. Jó dolog, hogy győztes meccsel búcsúzunk, ebben a korosztályban benne volt a győzelem is, de még egyszer hangsúlyozom, a dobogó is jó eredmény, különösen, ha azt veszem, mennyire kiegyenlített a mezőny. Örülök, büszke vagyok, egyúttal köszönöm a szülőknek is, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek itt Máltán nekünk, mindig hazai pályán érezhettünk magunkat.”

Cikk a waterpolo.hu weboldalán.

Cikk közvetlenül a mérkőzés után.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket