Híreink

2010 csapatkép

Budapest Gyermek III. - csapatunk az UVSE ellen kezdte első mérkőzését

Szombaton 11 óra 30 perctől 2010-es csapatunk játszhatott mérkőzést az UVSE ellen, a Komjádi Béla Sportuszodában. A három pontot ezúttal ellenfelünk zsebelte be, a végeredmény pedig 14-11 lett a javukra. 

Gólszerzőink: Csendes Alex Milán - 4, Györök Balázs - 3, Henter Ákos - 1, Kósa Kornél - 1, Pálfi-Kovács Márk - 1, Éder Soma - 1. 

Szabó Zoltán értékelése a meccsről:

Lejátszottuk első mérkőzésünket a bajnokságban. Az első két negyedben megilletődötten játszottunk, nagyon sok rossz labdát adtunk, és rendre rácsodálkoztunk erre, amiből ellenfelünk eljött és gólt lőtt. Aztán összekaptuk magunkat, és egyre jobban játszottunk, de sajnos ez kevés volt a győzelemhez. Ami pozitívum volt számomra, hogy nagyon sok olyan dolgot láttam a mérkőzésen, amit tanulunk és gyakorlunk, ha egy kicsit jobban összpontosítunk, akkor nem fogunk elkövetni ilyen hibákat. Ma ez egy ilyen nap volt, nem nyertünk, viszont sokat tanultunk. Bízom benne, hogy a fiúk is így látják, és törekedni fogunk arra, hogy minél kevesebb hibával játszunk! Gratulálok az UVSE-nek! Hajrá KSI!

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket