Budapest Gyermek IV. - szoros mérkőzésen UVSE győzelem
Szombaton a Hajós Alfréd uszodában 2010-es csapatunk az UVSE ellen játszott mérkőzést. Az első negyedben 3-3 volt az állás, ezen csapatunk a második játékrész során változtatni tudott és a félidőben már 4-7-re vezettünk. A harmadik 8 percben az UVSE megközelített minket és már csak egy góllal voltak lemaradva. A negyedik negyed szorosan alakult, fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó 2 percben ellenfelünk lőtt két gólt, így ők nyerték a mérkőzést. A végeredmény 13-12 lett az UVSE javára.
Gólszerzőink: Csendes Alex Milán - 4, Henter Ákos - 3, Ábrahám István Aladár - 2, Pálfi-Kovács Márk - 2, Kósa Kornél - 1.
Szabó Zoltán értékelése:
A 2010-es bajnokságban az UVSE volt az ellenfelünk! Nagyon jó meccset játszottunk, gratulálok mind a két csapatnak. A mérkőzés folyamáról megvan a véleményem, de ezt inkább magamban tartom! A mai mérkőzésből nagyon sokat lehet tanulni, remélem hogy a játékosaim és ezt nézik, és nem azt hogy melyik csapat nyerte meg a mérkőzést! Büszkék lehetnek a fiúk magukra, ők mindent megtettek! Hajrá KSI!

