Fontos győzelem OB I/B-ben
Az első negyed szorosan alakult, amíg csapatunk 3, addig ellenfelünk 2 gólt tudott szerezni.
A második játékrésztől kezdve, viszont folyamatosan növelni tudtuk az előnyünket, melynek eredménye egy fölényes KSI győzelem lett. Fontos mérkőzésen vagyunk túl, remek játékunknak köszönhetően megvan az újabb 3 pont.
Gólszerzőink: Bóbis Botond (4), Schmölcz Norman (4), Pető Attila (4), Lantos István (3), Dávid Zoltán (2), Dubinák Szabolcs (2), Tóth Bence (1), Vékony Ákos (1), Gábor Lőrinc (1).
Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a meccs után:
"Nehéz hetünk van. Kedden temettük Pista bácsit ??? ráadásul 2 mérkőzésünk is van a héten! Mai meccsünk előtt azt kértem a csapattól, úgy álljunk oda, hogy számunkra ez az év mérkőzése! Mivel minden valószínűség szerint az YBL tagja lesz a rájátszásnak, ezért a végelszámolásnál létfontosságú pontokat szerezhettünk! Nehezen indult a meccs, sorban hagytuk ki helyzeteinket, köztük 3 büntetőt! Második negyedtől egyszer csak elkezdett muzsikálni a gépezet! Kiválóan védekeztünk, kapusaim remekül védtek, gyönyörű támadásokat vezettünk! Úgy gondolom igazi erődemonstráció volt! Így kell játszani egy OB I-be igyekvő csapatnak! Köszönöm a fiúknak ezt az élményt! ??????"