OB I/B: győzelem a Honvéd ellen

Szorosan indult a mérkőzés. Az első 8 percben sajnos minden gólunkra értekezett válasz a Honvéd részéről, így a negyed végére egálba került a két csapat. Az eredmény ekkor 3-3 volt.
A második játékrésztől kezdve azonban támadásáról támadásra sikerült növelni az előnyünket. Kapusaink remekül védtek, játékosaink pedig a legtöbb helyzetüket értékesítették. A félidő kezdete előtt már 5 gólos előnyünk volt. A meccs második felében összesen 14 gólt sikerült szereznünk, így végeredményben fölényes sikert arattunk, 23-6-ra nyert csapatunk.
Gólszerzőink: Bóbis Botond 5, Bihácsi Bence 4, Tóth-Gili Tamás 3, Vékony Ákos 3, Dávid Zoltán 2, Csapó Ádám 2, Mucskai Tamás 1, Pető Attila 1, Dubinák Szabolcs 1, Keszthelyi Attila 1.

Horváth János, csapatunk edzője, így értékelte a mai mérkőzését:
“Nehéz mérkőzésnek indult, öröm játék lett belőle. Az elmúlt hetek gyengébb produkciója után komolyan vettük a mérkőzést! Azt kértem a csapattól, hogy a védekezésre különösen koncentráljunk, próbáljuk meg max. 7 gólon tartani az ellenfelet. Mivel a Honvéd döntetlent játszott a Vasassal (akivel mi a múlt héten igencsak megszenvedtünk...) kíváncsian vártam, mennyire tudunk koncentrálni. Az első negyed 3-3-a ránk nézve volt hízelgő. Ellenfelünk nagyon megnehezítette a dolgunkat. Az utolsó 3 negyedben nekünk gyakorlatilag minden összejött. Az elmúlt meccsekkel ellentétben kapusaim remekül védtek, ami megfelelő alap volt a kontra játékunknak. Nem nagyon szoktam egyénileg kiemelni senkit, mert igazából csakis és kizárólag a CSAPAT számít, most azonban nem mehetek el szó nélkül 3 játékosom teljesítménye mellett. Hála istennek pozitív értelemben! Bihácsi Bence nagyszerűen centerezett, ezt a küzdőszellemet várom már legalább 2 éve! Ugyancsak nagyot játszott a Tóth-Gili - Vékony védőpáros akik amellett, hogy fantasztikusan bekkeltek, több tiszta szerelésük volt, még helyzeteiket 100%-osan kihasználva 3-3 gólt lőttek ! Good job! ????”

