Híreink

OB I/B: győzelemmel kezdtünk

 972C1DE1 1D58 41FF A8CA ADF6A0020B70

Az első 2 perc viszonylag eseménytelenül telt. Első sikeres találatunk Bóbis Botond emberelőnyös góljából született, majd Tóth-Gili Tamás akciógóljával folytattuk a meccset, így elég hamar megszereztük a vezetést. A Dunakanyarnak is sikerült ezek után értékesíteni egy lövést, de a jó védekezésünknek köszönhetően, ezt az egy gólt lőtték nekünk a negyedben. A játékrészt 5 gólos előnnyel zártuk. 

A második negyed szintén egy emberelőnyös góllal indult, ezúttal Bihácsi Bence volt a találat szerzője. Schmölcz Norman és Lantos István góljaival tovább növeltük előnyünket, a félidő előtt 11:4 volt az állás. 

A harmadik negyedben kicsit kevesebb gól született az első kettőhöz képest, de a különbség továbbra sem csökkent a két csapat között. 

A mérkőzés utolsó 8 percében Grieszbacher Márk helyett, Szalai Márk Gábor állhatott a kapuba. A labdát elhozta csapatunk negyedjére is, a támadást így ismét mi kezdhettük. Annak ellenére, hogy a meccs során, valamint az utolsó negyedben is voltak kihagyott, illetve kivédett lövéseink, így is sikerült magabiztos győzelmet aratnunk. A végéredmény 19:9 lett, így győzelemmel kezdtük első mérkőzésünket.

Gólszerzőink: Bóbis Botond 5, Schmölcz Norman 3, Vékony Ákos 3, Pető Attila 2, Tóth-Gili Tamás 2, Dávid Zoltán 1, Leposa Dávid 1, Bihácsi Bence 1, Lantos István 1. 

Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzésről: 

“Nehéz mérkőzésre számítottam. Gyakorlatilag az első 6-1-es negyeddel eldöntöttük a mérkőzés sorsát. Utána kiegyenlített játék folyt, sok helyzetet ( köztük 2 büntetőt is) kihagytunk! A kapott gólok számával nem vagyok elégedett. Helyzetkihasználasunkon is javítanunk kell! Dolgozunk tovább !????”

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg. 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket