Híreink

Párharc az OB I-ért

0F608F8A F4EB 4733 8678 CA84C46AE7A3

Hosszú kihagyás után csapatunk hatalmas nézőközönség előtt ugorhatott újra vízbe. A mérkőzés pár perces megemlékezéssel kezdődött, a nemrégiben elhunyt Kárpáti Györgyről és Benedek Tiborról.

A hangulat azonban a meccs elejét jelző sípszótól kezdve fergeteges volt végig. 
Nem volt könnyű megszerezni a győzelmet, hiszen a tét nagy, ebből kifolyólag pedig egyik csapat sem adja könnyen magát. Az első negyedben a vezetést 2 góllal a Kanizsa szerezte meg, a félidőben viszont már 6-5 volt az állás a mi javunkra. A harmadik játékrész elején rögtön szereztünk 2 gólt, így ezzel már 8-5-re vezettünk. Az egész mérkőzésből 3 perc volt már csak hátra, amikor ellenfelünknek sikerült kiegyenlítenie. A végeredmény az utolsó egy percben dőlt el, amikor játékosaink újabb 2 találatukkal örvendeztették meg a KSI szurkolóit. Az első mérkőzést így 11-9-re megnyertük. A visszavágó szombaton lesz 19 órától a Hajós Alfréd Sportuszodában!

Horváth János értékelése a csütörtöki párharcról: 

"A tét nagyságából adódóan nehéz mérkőzésre számítottam. Egyelőre meglehetősen kétarcú a csapatom, most a kevésbé szép arcát mutatta. Mivel ezen a mérkőzésen az eredmény számított nem lehetek elégedetlen! Ugyanakkor nagy csapda lenne, ha ebből a győzelemből bármiféle következtetést levonnánk! A szombati meccsen úgy megyünk be a medencébe, hogy 0-0-ról kezdünk nincs előnyünk! Hajrá KSI!????"

Schmölcz Norman nyilatkozata a tegnapi mérkőzésről:

"Hetek óta készülünk a csapattal erre a két meccsre, amivel mi indíthattuk el az új szezont.
Nagy szívügyem a két mérkőzés, illetve annak a győzeleme, mert vissza szeretném adni a KSI-nek, amit tőlük kaptam az elmúlt 5 évben. A tegnapi nap pont úgy sikerült ahogy terveztem, egy szoros mérkőzést zártunk győzelemmel. Nagyon várom a következő meccset, mert úgy érzem a csapatom jő formában van és ki fogjuk tudni vívni magunknak az OB1-be jutást."

{gallery}kepek/2019_2020/KSI_kanizsa{/gallery}

A fotókat köszönjük Kékesi Krisztinának!

 

 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket