Híreink

Nagy Ákos lövés közben

E.ON OB 1: szépen tartották magukat a srácok a BVSC ellen

Szombaton 13 órától csapatunk hazai pályán mérkőzhetett meg a BVSC-Zugló ellen. 

A találkozó a BVSC két góljával kezdődött. A mi első találatunkra a meccs negyedik percében került sor, az emberelőnyös helyzetet Nagy Ákos tudta értékesíteni. Ellenfelünk ezután még egy góllal növelte előnyét. A második játékrész során hosszú percekig egyik csapat sem járt sikerrel a helyzetek befejezésével. A negyed második felétől azonban beindult a gépezet: Bede Marcell akciógóljával, valamint Szalai Péter és Szépfalvi Gergő emberelőnyös találatával 4-7 lett az állás a félidőre. 

A harmadik játékrész alatt egy találtunk született Nagy Ákos jóvoltából, a BVSC így jelentősebb előnyre tett szert velünk szemben. Az utolsó 8 percre 5-11-el fordultunk. A mérkőzés alatt ebben a negyedben született a legtöbb gól, mindkét csapat egyaránt négyszer talált be ellenfele kapujába. Tőlünk Szalai Péter, Nagy Ákos és Bede Marcell szerzett gólt. Összességében a fiúk jól játszottak, szépen tartották magukat, így végeredményben egy 9-15-ös eredményt hoztak ki a mérkőzésből.

KSI - BVSC-Zugló : 9 - 15

/1-3, 3-4, 1-4, 4-4/

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva érhető el, a sajtótájékoztató pedig ezen a linken nézhető vissza. 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket