Híreink

Győzelem OB I-ben

 291D39BC E28D 4B5E 8D0E C801C1591C18

Az első negyedet a Tatabánya csapata uralta. 3 gólt sikerült szerezniük a 8 perc alatt, míg mi hiába lőttünk kapura, vagy kivédték vagy kihagytuk őket.

A második negyed ráúszását követően ismét ellenfelünk birtokába került a labda, de egy támadó hiba miatt, elvesztették, és a mi kezünkbe került. Sajnos a következő támadásunkat se sikerült góllal befejezni, de már nem kellett sokat várni az első találatunkra. A negyed 2. perce után centerből tudtunk 1 gólt szerezni, majd játékosaink további 2 akciógóllal örvendeztették meg a KSI-nek szurkoló közönséget. A félidőben az eredményjelzőn 5:3 állt, még a Tatabánya javára.  

A harmadik negyedtől viszont változás történt. Ellenfelünk kezdte erejét veszíteni, és a mieink ezt kihasználva a negyed vége felé, egyenlíteni tudtak. A Tatabánya összesen 1 gólt tudott szerezni büntetőből, viszont mi már nem hagytuk, hogy meglógjanak tőlünk és egy akciógólnak köszönhetően ismét egálba kerültünk. A negyed vége előtt 7 másodperccel megúszásból sikerült szereznünk még 1 találatot, így átvettük a vezetést.

Az utolsó negyedet tehát 7:6-os állással kezdtük meg. Hosszú ideig nem született gól egyik oldalon sem. A mieink a negyed 5. perce után lőttek egy centergólt, ezzel a különbséget 2 gólosra növelték. Ellenfelünk hiába próbálta visszanyerni a vezetést tőlünk, a KSI-s fiúk gyönyörű összjátékával, már nem tudták felvenni a versenyt. Nagyot küzdöttek a srácok és megérdemelten győztek! Megvan a 3 pont! Szép volt fiúk!

Gólszerzőink: Schmölcz Norman - 3, Pető Attila - 2, Bihácsi Bence - 2, Dávid Zoltán - 1, Turnai Bálint - 1, Bóbis Botond - 1

Játékosunk, Dávid Zoltán, a mérkőzés kezdete előtt, megkapta a 450. OB I-es lejátszott meccsért járó emlékplakettet. Ezúton is gratulálunk neki!

182E75C2 0F21 4291 8D11 BAC11F473B2C

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket