Hétvégi forduló az AVUS ellen
Nem indult túl jól az első negyed csapatunk számára. Amíg ellenfelünknek 6 gólt sikerült szereznie, addig a mi kapura lövéseink közül egy sem ért találatot, így a második negyedet már igen komoly hátránnyal kezdtük meg.
Az AVUS ebben a negyedben sem hagyta magát és tovább növelte az előnyét. Nekünk is sikerült gól szereznünk, de a félidő előtt az eredményjelző tábla már 9:1-et mutatott.
A harmadik negyedben sok kiállításunk volt, melynek következtében egyik játékosunk kipontozódott, a Szombathely pedig tovább tudta növelni előnyét.
A fiúk szépítettek a végére és egy 3:3-as negyedet játszottak az AVUS csapatával, de sajnos ez már nem volt elég a győzelemhez. Így a győztesnek járó 3 pontot, a Vas megyei csapat tudhatja magáénak.
Gólszerzőink: Tóth Koppány – 1, Bóbis Botond – 1, Bihácsi Bence – 1, Horváth Ákos – 1