
Magyar Kupával indult a szezon
Augusztus közepén elindult a Magyar Kupa, ahol csapatunk három meccset játszott Egerben, az Eger, BVSC és Szeged csapatai ellen.
Idén jóval fiatalabb csapattal álltunk rajthoz, mint tavaly. Vezetőedzőnk, Horváth János a mérkőzések előtti interjúban elmondta, hogy célunk elsősorban a fejlődés, hogy a srácok mérkőzésről mérkőzésre fejlődjenek. A Magyar Kupában való részvétel remek kezdési lehetőség volt játékosaink számára, különösebb elvárás nem volt a csapat felé. Játékosunk Bede Marcell azt nyilatkozta a meccs előtt, hogy elsősorban a gyorsaságra próbálják meg fektetni a hangsúlyt.
Első és egyben legszorosabb meccsünket a hazaiak ellen játszottuk, a végeredmény 10-13 lett ellenfelünk javára. Péntek este a BVSC-Zugló csapata várt még ránk, ezen a mérkőzésen már nagyobb volt a különbség a két csapat között. A vasút 21 találatot tudott értékesíteni ellenünk. Szombaton a srácok a Szegeddel mérkőzhettek meg, itt szintén ellenfelünk vitte el a győzelmet. Számunkra a Magyar Kupa ezzel véget ért, várjuk az Országos Bajnokság kezdetét.