Híreink

MOL Női OB1 Bajnokság - az első forduló nem hozott meglepetést

2025. szeptember 20. Komjádi Béla Sportuszoda 11:30.

MOL Női OB1 Bajnokság 1. forduló

KSI SE - UVSE-HELIA D

5- 16 

(1-3,1-6,1-5,2-2) 

Gólszerzőink: Péter Nóra 2, Kemény Amira 1, Lévai Rozália 1, Binder Dorka 1

 

A női felnőtt bajnokság első fordulója nem hozott meglepetést, az egyik bajnokaspiráns volt az ellenfelünk. A kapusposzton és mezőnyben is átalakult csapatunk ugyanúgy 5 találatig jutott mint az első idényünkben, viszont kevesebb kapott góllal jött ki a mérkőzésből. 

Petrák Kevin csapatedző így értékelte debütáló mérkőzését: 

Gratulálok az UVSE csapatának a mai győzelemhez! A mérkőzésre azt a célt tűztük ki, hogy a védekezésünk legyen rendben, és a lehető legkevesebb gólt kapjuk – ezt a lányok sikeresen teljesítették. A felállt védelmünk jól működött, kevés gólt kaptunk belőle. A találatok többségét labdavesztés utáni ziccerekből kaptuk. Ebből következik, hogy támadásban nehéz dolgunk volt, hiszen egy kőkemény védekezéssel találtuk szemben magunkat. Hozzá kell szoknunk, hogy ilyen védelem ellen is hatékonyan tudjunk játszani. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, de meg van miben kell fejlődnünk és előrelépnünk.

Hajrá KSI!!!

 

 

A mérkőzés hivatalos eredménye itt érhető el: https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/303757

 

 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket