
MOL Női OB1 Bajnokság - lezártuk a szezon őszi szakaszát
2024.11.30. Komjádi Béla Sportuszoda 11:30 MOL Női OB1 Bajnokság X. forduló
KSI SE - HELIA-D - UVSE 5-20
(2-5,1-4,2-5,0-6)
Góllövőink: Kenéz Kincső 2, Péter Nóra 1, Bozsó Boglár 1, Korpás Janka 1
Bóta Tóth Andrea csapatedző beszámolója a mérkőzésről:
Gratulálok az UVSE-nek a győzelemhez, hiszen komolyan vettek bennünket, ehhez megfelelően álltak hozzá a mérkőzéshez. Kaptunk egy leckét abból, milyen a nemzetközi szintű vízilabda, hiszen ellenfelünk ugyancsak BL résztvevő csapat. A KSI fiatal gárdája azért szerepel az első osztályban, hogy ezeket a leckéket megkapja, tapasztalatokkal vértezzék fel magukat a lányok, és ebből a jövőben profitálhassanak. Mivel az utánpótlás bajnokságokban is szerepelni kell, sűrű heteket hagytunk magunk mögött, amelynek minden pillanatát élvezzük. Ami a felnőtt mezőnyt illeti, gondolatban már a tavaszi fordulók felé fordulunk, de az országos utánpótlás bajnokság még pörög az év végéig, szóval van munkánk bőven!
HAJRÁ KSI!
A mérkőzés hivatalos eredménye itt érhető el: https://waterpolo.hu/adatbank/meccs/89631