Pécs ellen felnőttben
Nem kezdtük jól a mérkőzést, egyből a Pécs szerzett vezetést. Sikerült a vendégeknek már itt ellépnie és 3-0-ás előnyre tettek szert. A negyed végén egy emberelőnyből tudtunk szépíteni, így 3-1 állt az eredményjelzőn az első negyed után.
A folytatásban sem volt változás. Támadó játékunk még mindig nem indult be és a Pécs kihasználta hibáinkat és sorra szerezték góljainkat. 6-1-ig meneteltek, amikor sikerült összeszednünk magunkat és a félidőre 6-3-ra zárkóztunk fel.
Sajnos ma nem sikerült támadásban gólerősen játszani, a mérkőzés második felében mindössze egy gólt szereztünk. Ez kevés volt a felzárkózáshoz, a harmadik negyedet 3-1-re elveszítettük. Az utolsó negyedben nem sikerült gólt szereznünk, így végül 12-4-re nyert a Pécs.