Híreink

Tatabánya 9-8 KSI

 Mérkőzés Tatabányán

Az első gólt mi szereztük meg, de egyből sikerült egyenlítenie a hazaiaknak. A negyedben még két emberelőnyös támadást láthattunk, de mindkét oldalon kimaradt.

A második negyed elején a Tatabánya talált be így már 3-1-re vezetett. Nagyon hajtottunk, hogy ne tudjanak ellépni és sikerült is kiegyenlíteni. A feléig még mindkét oldalon esett egy gól, ezzel 4-4 lett az első félidő.

A harmadik negyed első felében nem esett gól, ezt a hazaiak törték meg. Nem sokkal később egy újabb gólt szereztek, amivel megint kétgólos lett a különbség. Sikerült kiharcolnunk egy emberelőnyt és be is lőttük, így volt 6-5 az eredmény. Egyből a következő támadásból eredményes volt az ellenfél, így az utolsó negyedet 7-5-ös hátrányból kezdtük.

Még az elején kaptunk egy újabb gólt, amivel háromgólosra nőtt a hátrányunk. Nem álltunk meg egy pillanatra sem és jöttek is a góljaink. Zsinórban három találatot jegyeztünk, ezzel két perccel a vége előtt 8-8 állt az eredményjelzőn. Az utolsó percen belül hátrányba kerültünk és a hazaiak be is lőtték. Ez a győztes góljuk volt, a végeredmény 9-8 lett.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket