Győzelemmel kezdett gyerek csapatunk is

Az eddigiekhez képest egy szorosabb mérkőzését láthattak azok a nézők, akik kilátogattak ma a meccsre. Az első ráúszásnál az Eger bizonyult gyorsabbnak, ezt a támadást azonban nem tudták gólra váltani. Épphogy 1 perc telt el a mérkőzésből, amikor Mérő Alex találatával megszereztük első gólunkat. A negyed során csapatunk mindent beleadva további 4 találattal gyarapította a gólok számát. Az egriek azonban nem adták könnyen a győzelmet és 3 góljukkal, 5:3-ra állították az eredményt.
A következő negyedben újabb 5 gólt tudhattunk magunkénak és habár az Eger szintén ugyanennyi találattal zárta a játékrészt, a vezetést nem tudták megszerezni tőlünk. A félidő kezdete előtt az állás 10:8 volt.
A harmadik negyedben Kiss Ádám ugyan megszerezte a labdát, de egy támadó hiba miatt ezt a támadást nem tudtuk befejezni. Nem kellett azonban sokat várni a következő gólunkra, amit büntetőből sikerült szereznünk. A negyed vége előtt 1 perccel Pörcz Martin megszerezte második centergólját, valamint a KSI 12. találatát.
Az utolsó negyed elején az Eger csapata dominált, lőttek is 2 gólt, amivel a különbséget csupán 2 gólosra csökkentették. A fiúk mindent beleadva körülbelül 1 perc leforgása alatt 3 gólt szereztek és gyakorlatilag ezzel el is döntötték a meccs végkimenetelét. Nem bízták azonban a véletlenre és Dulin Artúr akciógóljával, valamint Bötkös Patrik centergóljával a végeredmény 19:14 lett csapatunk javára.
Gólszerzőink: Mérő Alex 5, Kiss Ádám 4, Gaál Botond 3, Niklász Ádám Károly 3, Pörcz Martin Máté 2, Dulin Artúr 1, Bötkös Patrik 1.
Székely Bulcsú, a csapat edzője, így nyilatkozott a mérkőzésről:
“Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Érződött még, hogy eddig csak alapoztunk a gyerekekkel, a játékot és a “vízilabdát”, az elkövetkező időszakban kell majd összerakni! Mindenesetre voltak nagyon jó megoldások és nagyszerű egyéni teljesítmények.”
Csapatunk holnap még két mérkőzést játszik: 13:45-től a Debrecennel, valamint 17:30-tól a Kaposvárról.
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

