Győztes második meccs

Az első lövéseinket a Debrecen kapusa sikerrel tudta védeni, ám Pörcz Martin centergólját már nem sikerült megfognia. Így a meccs 2. percében megszereztük az előnyt, amit a játék végéig tartani, illetve növelni tudtunk.
A második 8 perc elején rögtön kaptunk egy gólt, de Mérő Alex büntető-, Niklász Ádám Károly emberelőnyös- és Pörcz Martin akciógóljával, 8:4 lett az állás a félidő kezdete előtt.
A harmadik negyedben a Debrecen ugyanolyan sikeres volt támadásban és védekezésben, mint mi, így egy 3:3-as játékrészt zártunk. Ekkor az állás 11:7 volt.
Az utolsó negyedben lőtt 5 gólunknak köszönhetően magabiztosan nyertük meg a meccset, ezzel gyerek csapatunk megszerezte második győzelmét is.

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

