Országos Fiú Gyerek Bajnokság: győzelem az FTC ellen
Vasárnap 11 óra 15 perctől gyerek csapatunk a Fradit fogadta a Széchy medencében. A meccs szinte fej-fej mellett haladt, a fiúk az utolsó negyedben tudták növelni az előnyüket. A végeredmény 9-6-os KSI győzelem lett.
Gólszerzőink: Tóth-Deme Bulcsú - 2, Busák István - 2, Fodor Damian - 1, Bíró Márk - 1, Tidrenczel Olivér - 1, Merényi Milán Attila - 1, Judák Zétény Bulcsú - 1.
Keszthelyi Tibor értékelése:
A Fiú Országos Gyermek Bajnokság 12. fordulójában az FTC csapatával játszottunk. A hét folyamán helyzetünk tovább romlott, a hiányzók száma nem csökkent, sőt még tovább növekedett,. Az utolsó pillanatokban még két játékosunk lebetegedett, így a két kapus mellett mindössze tíz játékosunk maradt bevethető. A mérkőzésen ahogy az várható volt, a csapatok a fő hangsúlyt a védekezésre helyezték, a küzdelem erősen dominált. A mérkőzés folyamán végig kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat sokat játszotta a szoros emberfogást, kicsi volt a csapatok közötti különbség, apróságok döntöttek. A négy negyedből csak egyben volt döntetlen, míg hármat sikerült aprócska egy-egy góllal megnyernünk. Döntőnek bizonyult, hogy hét játékosunk is gólt, gólokat szerzett, csapatként tudtuk ellenfelünkkel felvenni a versenyt. Nem igazán száguldoztunk, de sikerült keveset hibázva jól védekezni és a kínálkozó kevés lehetőségből jó arányban gólokat szerezni. Egy jó csapat ellen szereztünk értékes győzelmet, mindenkit nagy - nagy dicséret illet.

