Országos gyerek: Vasas győzelem

A mérkőzés kezdetén, körülbelül 1 perc leforgása alatt, a Vasas 2 gólt is szerzett, így hamar átvették a vezetést. A negyed alatt Kiss Ádám és Mérő Alex szerzett gólt, amíg Ádám kettőt, addig Alex egyet. Az első 8 perc után az állás 4:3 volt a Vasas javára.
A második negyed első gólját Gaál Botond szerezte csapatunknak, ezzel a találattal sikerült egyben ki is egyenlítenünk. Kopinitz Zsombor emberelőnyös, illetve Niklász Ádám megúszásgólja pedig tovább növelte előnyünket. A Vasas viszont nem hagyta válasz nélkül ezeket a találatokat, úgyhogy a félidő kezdetére egy 7-7-es állás alakult ki.
A harmadik és negyedik játékrészben is egyaránt 1-1 gólt sikerült szereznünk. A fiúk végig küzdöttek, de a Vasas a mai napon jobbnak bizonyult. A végeredmény 16:8 lett, az eddig a Bajnokságban veretlenül álló Vasas csapatnak a javára.
Székely Bulcsú, csapatunk edzője, így értékelte a mai mérkőzést:
"Gratulálok a játékosaimnak, szívüket lelküket beleadták a mai játékba! Nagy eredménynek tartom, a jelenlegi helyzetünkben, (hiszen mindannyiunkat megvisel Pistabácsi hiánya) hogy két és fél negyedig, lépést tudtunk tartani a Vasassal, jóval fiatalabb átlag életkorunk ellenére. Csak így tovább!!!"
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

