Híreink

Fiú ifi: Győzelemmel távozott a Fradi

78A835FD EA88 4C47 8805 F1A11266B770

Az első negyed során 2 gólos hátrányba kerültünk a Fradival szemben. Összesen 3 gólt tudtunk lőni, ebből az elsőt és a másodikat Bóbis Botond, míg a harmadikat Pető Attila lőtte.

A második játékrészben elkezdtük ledolgozni hátrányunkat, meg is nyertünk a negyedet 2-1-re. Ebben a negyedben Bihácsi Bence is bekerült találatával a gólszerzőink közé. Az állás a játék második felének kezdete előtt 6-5 volt.

A következő 8 percben mindkét csapat egyaránt 2-2 találatot értékesített, így maradt az 1 gólos különbség.

Az utolsó negyed elején sikerült kiegyenlítenünk, de ellenfelünk ezt nem hagyta szó nélkül, így egymás után 2 gól volt a válaszuk. Sajnos csapatunk már nem tudott annyi találatot szerezni, hogy megnyerje a mérkőzést, így ma a 3 pontot az FTC-Telekom csapata vihette haza. A végeredmény 13-10 lett.

Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mai meccsről:

"Megmérettettünk és könnyűnek találtattunk. Csapatként kaptunk ki, morális problémák tömkelegével ..."

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg. 

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket