Ifi csapat: UVSE-KSI:21-12

Csakúgy, mint a lányoknál az első negyed eredménye a fiúknál is 6:3 lett, sajnos ezen a mérkőzésen az UVSE került előnybe.
Ellenfelünk a második és harmadik játékrészt is fölényesen megnyerte. Nekünk is sikerült értékesítenünk pár gólt, de a különbség csak nőtt a két csapat között.
Az utolsó negyedben mind a két együttes 3-3 találatot szerzett, de a végső győzelem az UVSE csapatáé lett. A végeredmény 21:12 ellenfelünk javára.
Gólszerzőink: Bóbis Botond 4, Pető Attila 3, Gábor Lőrinc 2, Dubinák Szabolcs 1, Tóth-Gili Tamás 1, Nagy Ákos 1.
Horváth János, csapatunk edzője, így értékelte a mai mérkőzést:
“Rangadónak indult nem az lett belőle... Az Újpest a játék minden elemében jobban teljesített, ezért megérdemelten nyert, amihez ezúton gratulálok! Támadó játékunk még csak-csak elment (bár jó néhány ziccerünk kimaradt!) védekezésünk azonban kritikán aluli volt. Egy rangadón döntő jelentőségű, hogy milyen támogatást kapsz hátulról. Márkónak ma nem ment, van ilyen. Ugyanakkor meg kell, hogy említsem, hogy nagy edzői hiba volt, hogy nem írtam be másik kapust, ezért a felelősség egyértelműen engem terhel! Remélem ez az időben jött pofon ráébreszt mindenkit, hogy nagyobb alázattal, többet kell dolgoznunk, jobban oda kell pakolni magunkat a hétköznapokban, hogy ilyen mégegyszer ne fordulhasson elő???!”
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

