Híreink

Országos ifi: győzelem a Vasas ellen

B5E03985 782B 471A AA1A 903D3D4DE7F7

A mérkőzés KSI góllal indult, a találat szerzője pedig a 6-os sapkában játszó Pető Attila volt. A fiúk szépen kezdték az első negyedet; további 2 gólt tudtunk értékesíteni, Bóbis Botond és Bihácsi Bence jóvoltából.

A második játékrészben, mindkét csapat 3-3 gólt szerzett, ezáltal tudtuk tartani az első negyedben kialakított 2 gólos előnyünket. Nálunk Gábor Lőrinc, Csapó Ádám, illetve Bóbis Botond találtak be a Vasas hálójába. Az állás így 6:4 volt a félidő előtt.

A harmadik negyed ráúszását Némethy Dániel nyerte, így mi kezdhettük a támadást. Lantos István jóvoltából meg is szereztük a 7-.ik gólunkat. Ebben a játékrészben nem született sok gól egyik oldalon sem, mi a másodikat másfél perccel a negyed vége előtt lőttük. A találat szerzője Nagy Ákos volt.

Az utolsó negyedben a fiúk mindent beleadtak, aminek meg is lett az eredménye. Összesen 5x találtunk be a Vasas kapujába, ellenben ők már nem tudtak nekünk gólt lőni. A fiúk után az utolsó 1 percben Tóth-Gili Tamás is feliratkozott a góllövők listájára. A végeredmény 13:5 lett, így csapatunk újabb győzelmet tudhat magáénak.

Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzés után:

"Edzői pályafutásom legnehezebb hetén vagyok túl! Köszönöm a CSAPATOMNAK azt a profi hozzáállást, ahogyan ezt a hetet (3 fontos mérkőzés!) hatalmas szívvel lehozták! ???? Az élet megy tovább, ugyanakkor Dr. Szívós István örökre az én főnököm marad és minden meccs után bejelentkezem, hogy “Csókolom Pista bácsi!” ?????"

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket