Budapest Serdülő: Nyert az FTC
Szorosan indult a mérkőzés. Az első negyedben míg mi 3 találatot értékesítettünk, addig az FTC-nek csak 1-et sikerült. A 7 perc letelte után a mi kezünkbe került a vezetés.
A második játékrész során az FTC hamar kiegyenlített. A negyed végéig 2 találatot sikerült lőnünk, így a vezetés maradt a kezünkben, de a különbség csak 1 gól volt a két csapat között.
A harmadik negyedben ellenfelünk támadadójátéka fellendült, így át is vették a vezetést. Az állás 10-7 volt a meccs utolsó játékrésze előtt, sajnos az FTC javára.
A negyedik negyedet sikerült megnyerni, de sajnos a végső győzelemhez, már nem lőttünk elég gólt. A végeredmeny 10-12 lett az FTC javára.
Gólszerzőink: Dubinák Szabolcs (5), Iriczfalvi Gábor (2), Szabó Bence (1), Szeibert Barnabás (1), Csapó Ádám (1).
Keszthelyi Tibor, csapatunk edzője, így értékelte a mai mérkőzést:
“Fájó vereséget szenvedtünk egy közvetlen riválisunktól, mert sok-sok gólhelyzetet hibáztunk el, főleg a mérkőzés első felében, védekezésben pedig könnyű gólokat adtunk. A lehetőségek általában azért maradtak ki, mert néhányan rosszul mérték fel a helyzeteket, inkább gólt szerettek volna lőni, ahelyett, hogy az üresen lévő társuknak adjták volna a labdát. Döbbenetes védekezési hibák, rossz átadások, továbbá döntő volt, hogy egyetlen centerünk a harmadik negyed derekán pillanatok alatt kipontozódott. Ekkor kerültünk hátrányba és innen nem volt visszaút. Kiderült az is, hogy a zóna elleni játékunk finoman fogalmazva döcögős, nem nagyon működik. Most lesz egy hetünk, gyakorolunk, aztán meglátjuk.”
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

