Budapestben győzedelmeskedtek a lányok is

Az első negyedben a lányok 6 akciógólt szereztek és ezzel már a mérkőzés elején átvették a vezetést.
A második játékrész is szépen alakult a gólok számát tekintve, előnyünket 7 góllal tovább tudtuk növelni. A félidő előtt az állás 13:7 volt.
A következő két negyedben összesen 15 gólt értékesítettek a lányok, míg a Tatabánya már csak 2x talált be a mi kapunkba. A végeredmény fölényes győzelem lett, az állás pedig 28:9.
Csapatunkból a legtöbb gólt Nagy Gréta Szabina lőtte, pontosan 9 találattal gyarapította a listát. Utána Lendvai Natasa Sára következik, aki a mai mérkőzésen 6 gólt szerzett. Somogyi Dóra és Bánhidi Bíborka egyaránt 4-4 találatot értékesített. Kemény Amira Anna 2x talált be ellenfelünk kapujába, Dimitrovics Nia és György Eszter pedig 1-1 gólt jegyzett.
Nádor Zsombor, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzésről:
”Megismételtük az előző két Budapest mérkőzésünk forgatókönyvét. Gratulálok a győzelemhez és az elől mutatott játékhoz, de a következő rangadókon hátul ez kevés lesz.”

