Leány 2006: győzelem az Oázis ellen
A lányok a mérkőzés első felében nagyon elhúztak ellenfelüktől, így a félidőben már 11-3-ra vezettek az Oázis Sport Club ellen. A harmadik negyed szorosabbra sikerült, míg mi 4, addig az Oázis 3 gólt lőtt nekünk, ez azonban a meccs végkimenetelét nem befolyásolta. Csapatunk az utolsó 7 percben 2 találatot jegyzett még, ezekkel a gólokkal sikerült megnyerni a mai találkozót 17-7-re.
Nádor Zsombor, csapatunk edzője, így nyilatkozott a győztes mérkőzés után:
"Az első percekben eldöntöttük a 3 pont sorsát. Ezt követően igyekeztem minél több lehetőséget adni a fiatalabb játékosainknak, amit nem könnyített meg, hogy kettőjüket is ápolni kellett ütés, rúgás miatt. Gratulálok a győzelemhez, a kimagasló egyéni teljesítményekhez és jobbulást kívánok Eszternek, Bodzának!"
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.