Országos Leány Gyerek Bajnokság: győzelem a Dunaújváros ellen
Vasárnap 14 óra 15 perctől leány gyermek csapatunk Dunaújvárosban játszott mérkőzést a hazai csapat ellen. Szorosan alakult a meccs végül azonban a KSI-s lányok győzelmet tudtak aratni. A végeredmény 11-12 lett a javunkra.
Gólszerzőink: Horváth Lilla - 4, Alaksza Kinga - 3, Dimitrovics Nia - 2, Péter Alma Gabriella - 2, Szabó Ágnes - 1.
Bozi Áron értékelése:
A mérkőzést védekezésben nagyon fegyelmezetten kezdtük, de támadásban sokszor távol maradtunk az ellenfél kapujától, így kevés helyzetünk volt az első két negyedben. A harmadik negyedben sikerült támadásban ritmust váltanunk, feljebb toltuk a támadásunkat, többet járt a labda fent, ezáltal jobban megtaláltuk a centereinket, illetve a beinduló játékosokat. Sajnos ezzel párhuzamosan egyre több kiállítást kaptunk. Bár a mérkőzés alatt volt négy gólos különbség is, az Újvárosnak sikerült visszazárkóznia. A végjáték szorosra sikerült, de higgadt tudott maradni a csapat, így egy góllal győzni tudtunk. Annak tudatában, hogy ez a Dunaújváros egy héttel korábban megverte a Fradi csapatát, aki ezt csoportot vezeti, ez egy értékes győzelem volt a számunkra. Alapvetően a lányokhoz az volt a kérésem mérkőzés előtt, hogy a védekezés legyen rendben, ezt úgy gondolom, hogy két negyedig nagyon ügyesen megcsinálták. Továbbiakban törekednünk kell arra, hogy ezt a védekezést bírjuk egész mérkőzésen. Gratulálok a lányoknak.

