Híreink

Országos Serdülő Leány Bajnokság: győzelem a Szentes ellen

Serdülő leány csapatunk vasárnap 10 órától a Szentes ellen játszott mérkőzést hazai pályán. A két csapat sokáig fej-fej mellett haladt, lányaink a meccs vége felé tudtak ellépni ellenfelüktől. A végeredmény 9-6 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Alaksza Kinga - 4, Kemény Amira Anna - 3, Horváth Lilla - 1, Dimitrovics Nia - 1. 

Bóta-Tóth Andrea értékelése:

Vasárnap a szentesi csapatot fogadtuk, ami igazi erőpróbának ígérkezett. A védekezés fontosságára hívtam fel a lányok figyelmét, illetve ebből türelmes támadásvezetést kértem. Ez szinte maradéktalanul megvalósult, védekezésben fegyelmezetten zártunk, a számtalan blokkhoz, labdaszerzéshez extra kapusteljesítmény párosult, 6 gólon tartva az ellenfelet. Aminek külön örülök, hogy a második félidőben csak 2 gólt kaptunk. Támadásban döcögős volt a helyzetkihasználás, ez betudható annak, hogy védekezésben extra energiákat mozgósítottunk, ennek ellenére sok helyzetünk volt és megint voltak kiemelkedő teljesítmények, amikkel átlendültünk a nehézségeken. Gratulálok lányok, szép volt!

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket