
Országos Serdülő Leány Bajnokság: győzelem az Eger ellen
Serdülő lányaink 12 óra 30 perctől játszottak az egriek ellen, a Bitskey uszodában. A mérkőzés csapatunk győzelmével zárult, a végeredmény 6-9 lett.
Gólszerzőink: Dimitrovics Nia - 4, Kemény Amira Anna - 3, Forster Luca Julianna - 1, Péter Nóra - 1.
Bóta-Tóth Andrea értékelése:
Egerben ugrottunk medencébe vasárnap. Azt kértem, hogy az előző meccsünkhöz képest a védekezésünkre jobban figyeljünk, mert az első fordulóban több elkerülhető gólt kaptunk. Ezt a lányok három és fél negyedig maradéktalanul megvalósították, remekül váltogatva az egyes védekezési variációkat, ehhez egy egészen fantasztikus kapusteljesítmény párosult. Támadásban gyakoroltuk az Eger által alkalmazott zóna elleni játékot, megvoltak a helyzetek, ezeket ugyan kis százalékban értékesítettük, de ez is a gyakorlás része, arról nem is beszélve, hogy a legtöbbüknek a második mérkőzése volt a mai napon. Az utolsó három percben egy váratlan rövidzárlat miatt kaptunk 3 gólt, ami miatt talán lehetne egy kis hiányérzetünk, de olyan sorozatban vagyunk, hogy benne van a pakliban. Minden elismerésem a lányoké, hiszen hétről hétre több fronton is helytállnak, mindig van tartásuk és a hétköznapokban is mindent megtesznek, hogy jobbak legyenek! Gratulálok lányok!