Híreink

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a Szolnok ellen

Vasárnap 15 óra 15 perctől gyerek csapatunk játszott mérkőzést az Országos Bajnokságban. Az ellenfél a Szolnoki Dózsa volt. Szorosan alakult a meccs, a végeredmény azonban 7-6 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 3, Tyukodi Barnabás - 2, Vojnisek Péter - 2.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság hetedik fordulójában az eddigi legnehezebb ellenfél várt ránk. És nem is indult jól, a második negyed elején már kétgólos hátrányban voltunk. Ellenfelünk pozíciós játéka dominált, kicsit tompák voltunk, szerencsénk sem volt és ugyan volt néhány lefordulásunk, de ezeket rendre elhibáztuk. A félidő végére kicsit javult a helyzetünk, küzdöttünk, hajtottunk és feljöttünk egy gólra. Mint később kiderült a harmadik negyedben megfordult a mérkőzés menete, kapusunk mindent, de tényleg mindent védett és elől nagy nehézségek árán kétszer betaláltunk. Az utolsó negyedben a játék képe nem nagyon változott, a küzdelem dominált, mindkét csapat jól zónázott, mindkét kapus parádésan védett. A záró negyed elején nekünk sikerült egyszer lefordulnunk, amit végre gólra is váltottunk és értékesítettünk egy megítélt büntetőt. Ezzel a két góllal 2 : 4-ről fordítottunk 7 : 4-re, öt gólt szereztünk zsinórban. Volt még öt perc amikor először sikerült a Szolnoknak a zónánkat átlőni, sőt a szélről is betaláltak szűk két perccel a lefújás előtt, de amikor kellett a kapusunk ismét védett, elől pedig szögleteket lőve kihúztuk a maradék időt. Egy végsőkig kiélezett mérkőzésen, egy nagyon erős, jó csapat ellen csapatként hatalmas lelkesedéssel küzdöttünk és arattunk szerintem megérdemelt nagyszerű győzelmet.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: fölényes győzelem vasárnap

Gyerek csapatunk vasárnap 12 óra 15 perctől a CPVSE csapata ellen játszott meccset hazai pályán. A fiúk összesen 23 gólt szereztek, így nagyarányú győzelmet arattak.  

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 8, Vojnisek Péter - 5, Skoflek Patrik - 3, Nagy Bulcsú Zétény - 2, Tidrenczel Olivér - 2, Zuberecz Richárd - 1, Czirok Márton - 1, Tyukodi Barnabás - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Ma is, mint eddig általában, viszonylag kevés hibával, jó védekezéssel hoztuk a kötelezőt, ami dicséretes. De azért kicsit csalóka ez a kép, mert a lényeg csak most kezdődik majd, hiszen mostanáig a bajnokság utolsó hat csapatával játszottunk. Persze ezeket a meccseket is le kellett játszani és meg is kellett nyerni. És azt hiszem, hogy nincs is szégyenkezni valónk, képességei és tudása szerint több - kevesebb sikerrel  mindenki jól tette a dolgát. A következő vasárnaptól már olyan meccseink lesznek ahol majd csak apróságok fognak dönteni, remélhetőleg a mi javunkra. És ahhoz, hogy ez minél többször így lehessen, csapatként, közösen kell felkészülnünk.

Rabb Benedek lövése

Országos Gyerek Bajnokság: győzelemmel zárt csapatunk

Gyerek csapatunk vasárnap 11 óra 30 perctől Szombathelyen játszott meccset az AVUS ellen. A végeredmény 1 - 26 lett a KSI javára. 

Gólszerzőink: Vojnisek Péter - 7, Rabb Benedek - 6, Tyukodi Barnabás - 5, Zuberecz Richárd - 2, Nagy Bulcsú Zétény - 2, Szűcs Botond - 2, Skoflek Patrik - 1, Fodor Damian - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Kicsit viszontagságos utazás után egy picit késve érkeztünk Szombathelyre, de a kedvezőtlen körülményeket úgy vélem sikerült kizárni. Persze be becsúsztak hibák, és volt néhány apró figyelmetlenség, de a látottak alapján azt hiszem mondhatjuk, hogy eredményes volt a játékunk. Mint eddig általában, most is a lefordulásaink döntöttek, ezeket rendre sikerrel tudtuk befejezni, ezekre nem nagyon volt válasz. Az első perctől az utolsóig jól fordultunk, erővel is bírtuk végig, viszonylag könnyen szereztünk sok-sok gólt. Azonban a hat a hat elleni játékunkban van még sok kihasználható lehetőség, ezzel még sokat kell foglalkoznunk, ebben még sokat lehet és kell is javulnunk.
 
 
Gyermek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: nagyarányú győzelmet aratott csapatunk

Gyerek csapatunk szerdán a Honvéd ellen játszott a Kőér utcai uszodában. A fiúk sok találatot értékesítettek, a végeredmény 2-23 lett a javunkra. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 6, Vojnisek Péter - 5, Tóth-Deme Bulcsú - 3, Tyukodi Barnabás - 3, Zuberecz Richárd - 2, Kopinitz Zalán - 1, Tidrenczel Olivér - 1, Skoflek Patrik - 1, Czirok Márton - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Kicsit szokatlan időpontban került sor a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésre, de utólag úgy érzem ez nem befolyásolt semmit. Kellő komolysággal, figyelemmel és fegyelemmel kezdtük a meccset, és ennek köszönhetően sikerült már az első negyedben is jelentős előnyt szerezni. A választott védekezés viszonylag jól működött, kapusunk mindent hárított, többször sikerült lefordulni és ezeket a lehetőségeket kihasználtuk. A folytatásban azt hiszem lényegi változás nem történt, stabilan védekeztünk és a támadó játékunk többé-kevésbé hatékony maradt. Összességében azt gondolom, hogy nem lehet okunk panaszra, mindenki kapott játéklehetőséget, ezzel éltek is a gyerekek, elégedettek lehetünk.

Országos Fiú csapatkép

Országos Fiú Gyermek Bajnokság: győzelem a Szentes ellen

Vasárnap fiú csapatunk is mérkőzést játszott az Országos Bajnokságban, ahol ellenfelük a Szentes volt. Sok gól született, a srácok nagyarányú győzelmet arattak, a végeredmény 21-4 lett. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 8, Vojnisek Péter - 4, Tidrenczel Olivér - 2, Tyukodi Barnabás - 2, Nagy Bulcsú Zétény - 1, Szűcs Botond - 1, Tóth-Deme Miklós - 1, Skoflek Patrik - 1, Czirok Márton - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság második fordulójában a Szentes csapatával játszottunk és azt hiszem, hogy a látottak alapján nem nagyon lehet okunk panaszra. A mérkőzés első felében az emberelőnyök kihasználásában és a meccs folyamán szinte végig a felállt védelem elleni játékunk ugyan döcögött, de mindenki játszott, és talán még így is mondhatjuk, hogy kevés hibával játszottunk, hogy kapusaink jól védtek, egész jól védekeztünk, sokszor sikerült lefordulni és a helyzetkihasználás is rendben volt.

Gyermek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelemmel zárt az UVSE

Vasárnap országos csapataink az UVSE-vel játszottak mérkőzést. A gyerek meccs 11:15-kor kezdődött a Hajós Alfréd Sportuszodában. Az első negyedben mindösszesen egy találat született, ezt ellenfelünk szerezte. Egyenlíteni többször is tudtunk a mérkőzés során, azonban az UVSE mindig el tudott lépni 1-2 góllal. A végeredmény 7-10 lett, a győzelmet pedig ellenfelünk szerezte. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 3, Rácz Richárd - 2, Haracsi Milán - 1, Rabb Benedek - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A középszakasz második körének első mérkőzését az UVSE csapatával játszottunk és sajnos nem sikerült az előző nap jó teljesítményét megismételni. A helyzeteink kihasználása volt az, amely megpecsételte a sorsunkat, csak az első negyedben kihagytunk 3 emberelőnyt, 2 büntetőt és egy ziccert. Csak ha ezeknek a lehetőségeknek a felét belőjük 3 - 1 ide és nem 0 - 1 oda és nem mi futunk szinte végig az eredmény után. A folytatásban nem nagyon változott semmi, ezen a napon ez így kevésnek bizonyult. És aztán a harmadik negyed derekán döntetlen állásnál, mint a Szolnok ellen, most is, Donauer játékvezető egy meglepetés büntetővel erősen befolyásolta a mérkőzés alakulását, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a lehetőségeket, emberelőnyöket, büntetőket be kell lőni és akkor nincs vita. Menni kell tovább, a középszakaszból van még két meccs aztán meglátjuk, hogy amit tudunk az mire lesz elég.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: egy győzelem, egy vereség a héten

Szerdán országos csapataink Szolnokra utaztak, ahol az első mérkőzést a gyerek csapatunk kezdte. A rendes játékidőben döntetlen lett az állás, ezért a mérkőzésről az ötméteresek döntöttek. Ellenfelünk mindegyik lövése betalált a kapuba, a mi utolsó két lövésünket kivédték, így végeredményben a Szolnok győzött 18-16-ra. 

Gólszerzőink: Végső Balázs - 5, Rabb Benedek - 3, Benedek Mór - 3, Rácz Richárd - 2, Kiss Csanád Noel - 2, Barcsa Dániel - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése: 

Igazi rangadó volt a Szolnok elleni előrehozott mérkőzésünk. Az első negyedben centerünket nehezen tartották, helyzeteinket belőttük, sikerült néhány gólos előnyt szerezni. A folytatásban becsúszott néhány elméleti és technikai hiba is és így a második negyed végére előnyünk elfogyott, már döntetlen volt az állás. Nőtt a feszültség és a kedélyeket borzolta jó néhány vitatott bírói ítélet is. Sok volt a támadó fault és mivel ezek többségét csak az egyik "sípmester" ítélte, elsősorban csak ellenünk, a hazai pálya előnye erősen dominált, finoman fogalmazva nem voltak egyenlőek a feltételek. Persze mi is egyre többször hibáztunk, rengeteg gólt kaptunk akcióból, elöl jó helyzetben is egyre többször megremegett a kezünk. A végén már ellenfelünk vezetett, küzdöttünk a döntetlenért, ez egy jó lövéssel sikerült is, sőt az utolsó percben még a győzelemért is támadhattunk. Ismét elkövettünk egy elméleti hibát, az eredmény így maradt döntetlen és jött az orosz rulett. Talán a bajnokság legerősebb csapatával játszottunk egy tanulságokkal teli mérkőzést, összességében derekasan küzdöttünk, elkövetett hibáinkból tanulni kell. 
Szombaton a fiúk a Vasas csapatával játszottak a Komjádi uszodában. Már a mérkőzés első felében jelentős különbség alakult ki, a harmadik negyedben csapatunk további 7 lőtt találatával végleg eldöntötte a meccs végkimenetelét. A végső eredmény 20-8 lett, a KSI javára. 
 
Gólszerzőink: Barcsa Dániel - 5, Végső Balázs - 4, Kiss Csanád Noel - 3, Benedek Mór - 3, Rácz Richárd - 2, Rabb Benedek - 2, Csendes Roland - 1.
 
Keszthelyi Tibor nyilatkozata: 
Az előrehozott szolnoki forduló miatt szombaton lejátszottuk a középszakasz utolsó mérkőzését. A Vasas csapata ellen szálltunk vízbe és végül minden gond nélkül hozta a csapat a kötelezőt. Talán a koncentráció nem volt tökéletes, néha elöl becsúszott egy-egy hiba, de azért a szép és jó megoldások domináltak. Sajnos néhány hibánkat túlreagáltam, feszült és ideges lettem ami nem jó, ez nagyon nem tett jót a csapatnak, nagyon sajnálom.
Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem vasárnap

Gyerek csapatunk az ifik előtt játszott mérkőzést vasárnap a Hajós Alfréd uszodában. Az ellenfél szintén az UVSE volt. Szorosan kezdődött a meccs, a második negyedtől kezdve csapatunk fokozatosan növelve előnyét 6-10-es győzelmet tudott aratni. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 5, Barcsa Dániel - 2, Végső Balázs - 2, Kiss Csanád Noel - 2. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Feszült légkörben, néhány nehezen magyarázható szülői megnyilvánulással tarkított mérkőzésen úgy vélem megérdemelten győztünk. Jobban védekeztünk, kapusunk biztos, hogy jobban védett és ezzel ugyan lehet vitatkozni, de szerintem nem érdemes, a számok nem hazudnak. A harmadik negyed vége felé már 9 - 3 volt a mérkőzés állása és lehet a bírókat hibáztatni, de azért nem biztos, hogy csak rajtuk múlt. A negyedik negyedben talán kicsit már csitultak a kedélyek, viszonylagos nyugalomban leperegtek a percek. A vízilabda egy jó játék, a gyerekeink játsszák, kár hogy néha erről megfeledkeztünk.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem az FTC ellen

Múlthét vasárnap gyerek csapatunk az FTC-vel játszott mérkőzést a Széchy medencében. Az első félidőben a Fradi megszerezte a vezetést és 2-3 gólos különbséget tudott fenntartani. A mérkőzés második felében csapatunk elkezdte ledolgozni hátrányát és a harmadik játékrész végére kiegyenlített. Az utolsó negyedben míg ellenfelünk 1, addig csapatunk további 5 gólt szerzett és így megfordítva a mérkőzést győzelmet aratott. A végeredmény 12-8 lett a KSI javára. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 4, Barcsa Dániel - 3, Végső Balázs - 3, Rácz Richárd - 1, Csendes Roland - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése: 

Nehezen indult a mérkőzés, ellenfelünk a kínálkozó lehetőségeinek többségét kihasználta, míg mi a helyzeteinket rendre kihagytuk. Néhány perc alatt három gólos hátrányba kerültünk és az első negyedben ezt nem is sikerült csökkenteni. A folytatásban fokozatosan sikerült felzárkózni és a harmadik negyed végére kiegyenlítettünk. A záró negyedben mi szereztük az első gólt, amelyet még a Fradi kiegyenlített, de ezt követően már csak nekünk sikerült gólt szerezni. Végül négy gól lett a különbség, talán jobban bírtuk, kapusunk a végére kicsit feljavult, és még emberelőnyből is sikerült gólt szereznünk. Örömteli, hogy volt tartása a csapatnak és jelentős hátrányból is fordítani tudtunk, de az is kiderült, hogy a játék jó néhány elemében még mindig sokat kell gyakorolnunk.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket