Híreink

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: szoros mérkőzésen KSI győzelem

Vasárnap országos csapataink közül, gyerek csapatunk ugrott először vízbe, ellenfelük a BVSC volt. Szorosan alakult mérkőzés, ahol a győztes gólt a negyedik negyed elején sikerült megszerezni. Ezután találat már egyik fél részéről sem született, így a végeredmény 7-6 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Barcsa Dániel - 3, Kiss Csanád Noel - 2, Végső Balázs - 2. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság középszakaszának harmadik fordulójában a BVSC csapatával játszottunk egy küzdelmes mérkőzést. Az első két negyedben sikerült némi előnyt szereznünk, a harmadik negyedben ezt ellenfelünk kiegyenlítette, az utolsó negyedben izgalmas végjátékban egy pici kis góllal, de nyertünk. A kezdeti bizonytalanság után kapusunk jól védett, ellenfelünk meghatározó játékosait többnyire sikerült semlegesíteni. Védekezésben a hat kapott gól jónak mondható, de az, hogy ebből a hat gólból ötöt akcióból kaptunk az már egy kicsit elgondolkodtató. Az igazi problémák támadásban jöttek, ugyan sok-sok helyzetünk volt, de ezek többségét kihagytuk, rengeteg kapufát lőttünk, emberelőnyben még mindig sokszor gyermeteg hibákat vétettünk. Küzdöttünk, az igyekezettel most sem volt gond, hátrányos védekezésünk például egészen jól működött és hiszem, hogy a jó átlag mellett a néhány jobb egyéni teljesítmény döntötte el javunkra ezt a fontos mérkőzést.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyermek Bajnokság: győzelem a Szeged ellen

Amíg a Szeged ellen ifi és serdülő csapatunk szerdán játszott, addig gyerek csapatunk vasárnap a Komjádi uszodában. A mérkőzés szorosan alakult a félidőig, a harmadik negyedben csapatunk nagyobb előnyre tett szert, így végeredményben a mérkőzést 7-17-re tudtuk megnyerni. 

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 4, Kiss Csanád Noel - 3, Barcsa Dániel - 3, Rabb Benedek - 2, Haracsi Milán - 1, Zilahy Zalán - 1, Csendes Roland - 1, Subasitz Ádám - 1, Rónay Lénárd - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése: 

A középszakasz második fordulójában kissé javult a helyzetünk, betegeink felgyógyultak és edzésbe álltak, talán a formánk is jobbá vált. Az előző serdülő fordulóban egy 4 perces kiállítás borzolta a kedélyeket, és két hétre kivált egy játékosunk, de mégis úgy vélem, hogy javulunk. Kicsit álmoskásan kezdtünk és ez elsősorban a támadásainknál volt felfedezhető. Ugyan sikerült sok-sok helyzetet kialakítani, de a kínálkozó lehetőségeket többször is elvétettük. A harmadik negyedben jó védekezés mellett támadó játékunk feljavult, sorra alakítottuk ki a helyzeteket és ezeket már sikerült rendere értékesíteni. A folytatásban már eldőlt minden, sokat cseréltünk, örömteli, hogy sok játékosunk volt eredményes, azt hiszem megérdemelten győztünk. 

KSI gyermek csapat időkérés

Országos Gyerek Bajnokság: 2 góllal nyert az UVSE

A vasárnapi UVSE elleni fordulókon másodikként gyerek csapatunk játszott mérkőzést. Az állás végig nagyon szoros volt, hol az egyik, hol a másik csapat tudott ellépni egy-egy góllal, végeredményben azonban az UVSE bizonyult jobbnak. A meccset 11-9-re megnyerték. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 6, Rácz Richárd - 1, Rabb Benedek - 1, Csendes Roland - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Az év első országos bajnoki mérkőzését játszottuk rögtön az UVSE ellen, és sajnos vereséget szenvedtünk. Ez szomorú tény, de ha egy kicsit jobban megnézzük kis csapatunk összeállítását, a mérkőzés alakulását, azt hiszem szégyenkeznünk azért nem kell. A körülmények ugyan nem kedveztek, de az okokat a kedvezőtlen körülmények ellenére is csak a saját játékunkban kell keresni. Az igyekezettel most sem volt baj, de becsúszott néhány gyengécske teljesítmény, például a statisztika szerint két kapusunk mindössze kettőt védett, elöl pedig ziccerben rendre a kapusba lőttünk, és volt olyan is, hogy az üres kaput nem sikerült eltalálni. De a hibákkal együtt még a harmadik negyed végén is döntetlen volt az állás, mert amíg bírtuk szusszal azért sok- sok szép dolgot is csináltunk. A folytatásban, az utolsó negyedben már teljesen elfáradtunk, keveset tudtunk cserélni, pontatlanokká váltunk, néhány rossz döntés is született, megmaradt játékosaink gólokat szerezni már nem tudtak. Az emberelőny - emberhátrány megjátszása volt ami döntött, ebben ellenfelünk jobban teljesített. Kikapni ugyan nagyon nem jó, de csinálni kell tovább, a hiányzók talán lassan visszatérnek, talán kicsit jobban belerázódunk és akkor talán jobban is fogunk játszani.

 

Fotók: Varga Jennifer

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: csapatunk nyert a Szeged ellen

Vasárnap országos csapataink Szegedre utaztak. Gyerek csapatunk 11:15-től játszott a hazai játékosok ellen. Az első negyedben 3 gólos különbséget sikerült kialakítanunk, amit a játék további részében növelni tudtunk. A mérkőzés végeredménye 11-20 lett, csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 6, Végső Balázs - 4, Benedek Mór - 4, Zilahy Zalán - 2, Kiss Csanád - 2, Barcsa Dániel - 2. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Idegenben játszottunk a hétvége második mérkőzésén. Mint szombaton a BVSC ellen, most is fegyelmezetten, összeszedetten játszottunk. Centerjátékunk hatékony volt, lefordulásainkat nagyrészt értékesítettük, kapusunk jól védett. Ugyan a 11 kapott gól soknak tűnhet, de mindent egybevetve, elsősorban az első félidőben, azt hiszem a védekezésünk is rendben volt. Amikor ellenfelünk a fordulás után zóna védekezésre váltott volt egy kis zűrzavar. E védekezési formával most is voltak gondjaink, a zónavédekezés elleni játékunkat tovább kell csiszolni.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a második és harmadik fordulóban

Országos gyerek csapatunk a második fordulóban Szentesre utazott, ahol egy sok gólos mérkőzésen nyerni tudott a hazai csapat ellen. A meccs végeredménye 27-7 lett, így csapatunk újabb 3 pontot szerzett. 

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 7, Benedek Mór - 7, Végső Balázs - 4, Kiss Csanád - 3, Csendes Roland - 3, Barcsa Dániel - 2, Zilahy Zalán - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése a meccsről:

A mérkőzésen három negyeden át minden rendben volt. Védekezésben kapusunk végig jól védett, mind a szoros emberfogás, mind a  zóna védekezés jól működött, mindössze csak két gólt kaptunk és rengeteget dobtunk. Támadásban centerünket nehezen tartották, jól fordultunk, lefordulásainkat rendre belőttük, a helyzetkihasználásunk is jó volt. Az utolsó negyedben támadásban és védekezésben is becsúszott néhány hiba, kaptunk öt gólt, mindet akcióból és ez azt gondolom ez egy kicsit sok. Mindent egybevetve azért elégedettek lehetünk, sok-sok játékosunk játszott jól, a meccs nagy részében játékunk eredményes volt.

A harmadik fordulóban hazai pályán játszottunk és a Honvéd csapatát fogadtuk. A mérkőzés végeredmény 18-3 lett, csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 7, Végső Balázs - 5, Kiss Csanád - 2, Szekeres Áron - 2, Haracsi Milán - 1, Barcsa Dániel - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

Sajnos két játékosunk is lebetegedett, változtatni kellett, így felborult a megszokott rend. A mérkőzést kicsit álmosan is kezdtük, az első negyedből eltelt úgy öt perc amikor ha döcögősen is de beindult a gépezet. Egyre jobban játszottuk a szorost, ebből sok labdát szereztünk, az adódó lehetőségeket rendre kihasználtuk. A folytatásban a védekezés még tovább javult, alig kaptunk gólt, elől pedig felőröltük ellenfelünk ellenállását. Mindenki játszott és a körülményeket is figyelembe véve azt hiszem dicséret illet mindenkit.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a Kaposvár ellen

Vasárnap országos gyerek csapatunk a Szőnyi úti uszodában a Kaposvár ellen játszott. Játékosaink már az első negyedben magabiztos fölényre tettek szert, összesen 34 találatot tudtak értékesíteni. 

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 8, Benedek Mór - 6, Végső Balázs - 5, Csendes Roland - 4, Barcsa Dániel - 4, Rónay Lénárd - 2, Szekeres Áron - 2, Rabb Benedek - 1, Kiss Csanád - 1, Subasitz Ádám - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése a mérkőzésről:

A bajnoki idény első mérkőzését játszottuk a Kaposvár csapatával egy kicsit szokatlan helyszínen, a Szőnyi úton. Azt gondolom, hogy nem nagyon lehet panasz a csapat játékára, kevés hibával végig kellő odafigyeléssel játszott mindenki, nagy lett a gólkülönbség. Szinte végig szorosat játszottunk és ezzel ellenfelünk nem tudott mit kezdeni. A szorosból sok labdát sikerült szerezni és ezekből rendre lefordulásokból gólokat lőni. Felállt védelem ellen pedig átlövésből voltunk sokszor eredményesek. Összességében jó játékkal megérdemelt győzelmet arattunk. 

Szívós István Gyermek Kupa - győzött a Vasas

Szívós István Gyermek Kupa - ötméteres párbajban győzött a Vasas. 

Szívós István Gyermek Kupa - győzelem a Debrecen ellen

Szívós István Gyermek Kupa - 2. forduló 

Szívós István Gyermek Kupa - győzelem a Szolnok ellen

A serdülők után gyermek csapatunk szállhatott vízbe.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket