Híreink

Országos Fiú Gyerek Bajnokság: győzelem a Szeged ellen

Vasárnap 12 óra 30 perctől gyerek csapatunk játszott meccset a szegediek ellen. A mérkőzés KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 9-15 lett. 

Gólszerzőink: Fodor Damian - 6, Tidrenczel Olivér - 3, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Bíró Márk - 2, Busák István - 1, Fórián Alex - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Szegeden játszottunk a Bajnokság 9. fordulójában és nem voltak túl jók a kilátások. Két játékosunk is betegség miatt kidőlt a sorból, míg Czirok Marci az iskolai tornaórán szenvedett lábtörést. Ezen kedvezőtlen előjelek ellenére a csapat példamutatóan teljesített, olyanok is vállukra vették a csapatot, akik eddig egy kicsit a háttérben küzdöttek. Kapusunk jól védett, lehetőségeinkhez mérten többnyire jól is védekeztünk és nagyon jól fordultunk. Elsősorban a lefordulások révén voltunk veszélyesek, melyek többségét sikerült is gólokra váltani, de olykor - olykor felállt védelem ellen hátulról és rosszkéz oldalról is szereztünk fontos gólokat. Az eredmény alakulása alapján jobban is bírtuk és azt hiszem a látottak alapján győzelmünk teljesen megérdemelt. 

Országos Fiú Gyerek Bajnokság: győzelem vasárnap

Vasárnap 10 órától gyerek csapatunk a debrecenieket fogadta a Széchy medencében. A találkozó KSI győzelemmel ért véget, az eredmény 22-4 lett. 

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 8, Fodor Damian - 3, Czirok Márton - 3, Judák Zétény Bulcsú - 2, Busák István - 1, Bíró Márk - 1, Rácz Domonkos - 1, Tóth-Deme Bulcsú - 1, Henter Ákos - 1, Éder Barnabás - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A Bajnokság 8. fordulójában az eddig nyeretlen Debrecen csapatával játszottunk. Különösebb izgalmak nélkül, csendesen csordogált végig a mérkőzés. Több - kevesebb sikerrel mindenki játszott, talán csak a nem túl acélos helyzetkihasználás, a sok akcióból kapott gól és egy végleges kiállítás volt az ami egy kicsit borzolta a kedélyeket.

Fiú Gyermek csapat: győzelem a szombati és vasárnapi fordulón

Országos gyerek csapatunk vasárnap 14 óra 30 perctől játszott meccset a Hajósban, míg szombaton 15 óra 30 perctől a Komjádiban. Az ellenfél a Budapesti Honvéd Sportegyesület volt mindkét alkalommal. A találkozó KSI győzelemmel zárult, szombaton 18-3, míg vasárnap 16-10 lett a végeredmény. 

Szombati gólszerzőink: Fodor Damian - 4, Busák István - 3, Bíró Márk - 3, Tidrenczel Olivér - 3, Rácz Domonkos - 1, Hüse István - 1, Judák Zétény Bulcsú - 1, Tóth-Deme Bulcsú - 1, Fórián Axel - 1. 

Vasárnapi gólszerzőink: Czirok Márton - 5, Tidrenczel Olivér - 3, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Judák Zétény Bulcsú - 2, Rácz Domonkos - 2, Fodor Damian - 1, Bíró Márk - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Ezen a hétvégén a Budapesti Szívós István Gyermek I. Fiú Bajnokságban és a Fiú Gyermek Országos Bajnokságban is a Budapesti Honvéd csapata volt az ellenfelünk. Az őszi szünetnek köszönhetően ezen a héten a szokásosnál is többet tudtunk edzeni és azt hiszem ennek is köszönhető, hogy jól sikerült a hétvégénk. Szombaton ellenfelünk egy fiatalabb csapattal jelent meg, de a vasárnap már az előző fordulókban megszokott kerettel érkezett. A mérkőzés nem indult jól, hiszen az első néhány perc után már két gólos hátrányban voltunk, de a negyed végére azért sikerült fordítanunk és minimális előnyt szereznünk. A második negyedben nem sokat változott a játék képe, ugyan helyzeteinket jó százalékban sikerült belőni, de védekezésben azért láthattunk néhány csodát. A folytatásban támadó játékunk továbbra is hatékony maradt, a kínálkozó lehetőségek többségét kihasználtuk, míg hátul egyre kevesebbet hibáztunk. A záró negyed elején ugyan még elkövettünk néhány hibát és így volt még némi izgalom, de sikerült rendezni a sorokat és végül viszonylag nagy gólkülönbséggel zártuk a találkozót. Szerintem megérdemelten arattunk győzelmet, jobban bírtuk és kevesebbet hibáztunk, a kapott tíz gól ellenére jobban is védekeztünk és láthattunk néhány rendkívül jó teljesítményt.

Országos Fiú Gyermek Bajnokság: BVSC győzelem a vasárnapi találkozón

Vasárnap 10 órától gyerek csapatunk játszott mérkőzést a BVSC-Zugló ellen. A találkozó ellenfelünk győzelmével zárult, a végeredmény 8-5 lett. 

Gólszerzőink: Czirok Márton - 3, Rácz Domonkos - 2.

Keszthelyi Tibor értékelése:

Az Országos Bajnokság 6. fordulójában a BVSC vendégeként szálltunk vízbe. Álmoskásan kezdtünk, és néhány percnyi játék után már kétgólos hátrányban voltunk. Az első három támadásunk rossz átadással zárult és hátul a jó védekezés utáni rossz passzunkat is góllal bűntette ellenfelünk. A folytatásban ugyan védekezésben volt némi javulás, támadásban azonban tovább döcögött a gépezet, elkerülhető, gyermeteg hibák sokaságát vétettük. Fásultan, tompán játszottunk és ehhez sikerült még kifogni egy olyan játékvezetőt, aki nem ismerte az aktuális játékszabályokat. Az utolsó negyedben a nem túl acélos támadó játékunk mellett is feljöttünk egy gólra, hat - ötös állásnál felcsillant egy halvány reménysugár, de egy megítélt támadó szabálytalanság utáni kontrából bekapott gól eldöntött mindent. Azt gondolom, hogy a látottak alapján ellenfelünk összességében megérdemelten aratott győzelmet, frissebb volt, jobban játszott. Úgy vélem, tanulságokkal teli mérkőzésen vagyunk túl és megpróbálunk majd hibáinkból tanulni. Fény derült arra, hogy miben kell még sokat javulni, mit kell még sokat gyakorolni. Arra viszont nehéz felkészülni és egy gyerek csapatot felkészíteni amit ezen a délelőttön az egyik játékvezető produkált.

Országos Fiú Gyerek Bajnokság: győzelem a Pécs ellen

Országos gyerek csapatunk vasárnap a Pécs ellen játszott 15 óra 45 perctől a Komjádi uszodában. A találkozó KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 19 - 2 lett.

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 5, Merényi Milán Attila - 4, Rácz Domonkos - 2, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Czirok Márton - 2, Bíró Márk - 1, Judák Zétény - 1 Fodor Damian - 1, Pálfi-Kovács Márk - 1, Hüse István - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

Ezen a hétvégén Budapesten a Pécs csapatával játszottunk a Komjádi uszodában és az eddigiekhez képest talán egy kicsit koncentráltabb játékkal rukkoltunk elő. Elöl lehetőségeink többségét kihasználtuk, védekezésben ellenfelünk meghatározó játékosait jól semlegesítettük, nem sok esélyt adtunk számukra a gólszerzésre. A mérkőzés alakulásának köszönhetően mindenki kapott lehetőséget és azt hiszem összességében elégedettek lehetünk a látottakkal.

Gyerek csapatunk két győzelmet szerzett a hétvégén

Szombaton és vasárnap is az OSC ellen játszott gyerek csapatunk. Mindkét mérkőzés KSI győzelemmel zárult.  

Budapest Gyermek I. Bajnokság

KSI - OSC : 17 - 5

Gólszerzőink: Hüse István - 4, Czirok Márton - 3, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Tidrenczel Olivér - 2, Rácz Domonkos - 2, Fábián Mátyás Benedek - 2, Fórián Axel - 1, Reuter Szilárd - 1.

Országos Ifi Bajnokság

OSC - KSI : 11 - 12

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 5, Rácz Domonkos - 3, Tóth-Deme Bulcsú - 2, Czirok Márton - 1, Fodor Damian - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A hétvégén szombaton és vasárnap is az OSC Újbudával játszottunk, és felemásra sikerült a két mérkőzés. A két meccset szinte azonos összeállításban játszottuk le, de sajnos a vasárnapi teljesítményünk még nyomokban sem hasonlított a szombaton látottakra. Ellenfelünk sikeresen altatott, elhittük azt amit szombaton mutatott, elhittük azt, amit el akartak velünk hitetni. Az első két negyedben csak futottunk az eredmény után, olykor két gól is volt a hátrányunk. Elől és hátul is sok volt a hiba, rengeteg gólt kaptunk, a hat bekapott gólból négyet is akcióból. Támadó játékunk is erősen akadozott, ha például néha-néha sikerült is lefordulni vagy rosszul passzoltunk, vagy egyszerűen kihagytuk a kihagyhatatlant. A harmadik játékrészben nem nagyon változott a játék képe, felváltva estek a gólok, ugyan kétszer is előnybe kerültünk, de a negyed végére ismét hátrányban voltunk. Védekezésünk továbbra is minden elemében csapnivaló volt, egy negyed alatt kaptunk négy gólt melyekből három ismét akcióból született. A negyedik negyedben egy kicsit erőre kaptunk, talán egy kicsivel jobban is védekeztünk, láthattunk néhány jó egyéni megoldást. Ellenfelünk is kezdett fáradni ők is elhibáztak néhány lövést, és így ha nagyon nehezen is, tanulságokkal gazdagodva sikerült megszerezni a győzelmet. 

Országos Fiú Gyerek Bajnokság: győzelem a Szolnok ellen

Vasárnap 11 óra 15 perctől gyerek csapatunk játszott meccset a Széchyben a Szolnok ellen. A meccs KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 14-9 lett. 

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 5, Tóth-Deme Bulcsú - 3, Fodor Damian - 3, Bíró Márk - 1, Czirok Márton - 1, Busák István - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Az országos bajnokság harmadik fordulójában a Szolnok csapatát fogadtuk a Margitszigeten az NSU-ban. Ellenfelünk szervezetten és fegyelmezetten játszott, és ehhez még rengeteg gólt is szereztek akcióból. A mérkőzés folyamán nem igazán találtuk a megfelelő védekezési módot, ebben feltétlenül javulnunk kell. Szerencsénkre támadásban jobban mentek a dolgaink, sikerült többször lefordulni, sok ítéletet szereztünk centerben is. A kínálkozó lehetőségek többségét sikerült gólokra váltani, így végig vezetve ha egy kicsit nehezebben is, de azt hiszem megérdemelten győztünk.

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem az egriek ellen

Vasárnap 11 óra 15 perctől gyerek csapatunk ugrott vízbe, hogy megküzdjön a győzelemért és az ezzel járó három pontért az Eger csapata ellen. A meccs vége KSI sikert hozott, az eredmény 6-19 lett a fiúk javára. 

Gólszerzőink: Czirok Márton - 5, Rácz Domonkos - 4, Pálfi-Kovács Márk - 3, Tidrenczel Olivér - 3, Fodor Damian - 2, Csendes Alex Milán - 1, Judák Zétény Bulcsú - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság második fordulójában Egerben játszottunk. A mérkőzés első felében még szorosan alakult az eredmény, köszönhetően elsősorban álmoskás játékunknak. Az elején nem ment jól, néhány figyelmetlenség, vétettünk néhány elméleti és technikai hibát is, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a birói felfogással olykor - olykor voltak gondjaink. Ellenfelünk a két negyed alatt megítélt 8 emberelőnyből hármat értékesített, melyre 5 akcióból szerzett góllal tudtunk válaszolni. Fordulás után már csak kétszer annyiszor játszottunk hátrányban mint ellenfelünk és közben  fokozatosan javult a játékunk is. És eközben ellenfelünk is jobban fáradt mint mi, a végére még Dr Donauer Márk is beletörődött az eredmény alakulásába. Sok szempontból volt tanulságos a mérkőzés, azt hiszem összességében elégedettek lehetünk a játékunkkal.

Országos Gyerek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: győzelem a vasárnapi meccsen

Vasárnap 10 órától gyerek csapatunk játszott meccset a Tigra-Zf-Eger ellen a Széchy uszodában. A mérkőzés KSI győzelemmel zárult, a végeredmény 18-10 lett. 

Gólszerzőink: Vojnisek Péter - 5, Rabb Benedek - 4, Zuberecz Richárd - 4, Tyukodi Barnabás - 3, Tidrenczel Olivér - 1, Skoflek Patrik - 1.

Keszthelyi Tibor értékelése:

A középszakasz utolsó fordulójában az Eger csapatát fogadtuk. Különösebb izgalmak nélkül, szerintem érvényesült a papírforma. Ugyan kicsit soknak tűnik a tíz bekapott gól, de a fordulás után már nem nagyon volt kérdéses a mérkőzés kimenetele. Olykor ugyan lazult a fegyelem, de amikor fegyelmezetten játszottunk eredményesek is voltunk. Sok gólt lőttünk, volt néhány káprázatos megoldás, kapusaink káprázatosan indítottak.

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket