Híreink

Gyermek csapatkép

Országos Gyerek Bajnokság: nagyarányú győzelmet aratott csapatunk

Gyerek csapatunk szerdán a Honvéd ellen játszott a Kőér utcai uszodában. A fiúk sok találatot értékesítettek, a végeredmény 2-23 lett a javunkra. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 6, Vojnisek Péter - 5, Tóth-Deme Bulcsú - 3, Tyukodi Barnabás - 3, Zuberecz Richárd - 2, Kopinitz Zalán - 1, Tidrenczel Olivér - 1, Skoflek Patrik - 1, Czirok Márton - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Kicsit szokatlan időpontban került sor a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésre, de utólag úgy érzem ez nem befolyásolt semmit. Kellő komolysággal, figyelemmel és fegyelemmel kezdtük a meccset, és ennek köszönhetően sikerült már az első negyedben is jelentős előnyt szerezni. A választott védekezés viszonylag jól működött, kapusunk mindent hárított, többször sikerült lefordulni és ezeket a lehetőségeket kihasználtuk. A folytatásban azt hiszem lényegi változás nem történt, stabilan védekeztünk és a támadó játékunk többé-kevésbé hatékony maradt. Összességében azt gondolom, hogy nem lehet okunk panaszra, mindenki kapott játéklehetőséget, ezzel éltek is a gyerekek, elégedettek lehetünk.

Serdülő csapatkép

Országos Serdülő Bajnokság: győzelem a Honvéd és a Szentes csapatai ellen

Serdülő csapatunk az elmúlt egy hétben két mérkőzést is játszott az Országos Bajnokságban. Az egyiket vasárnap a Komjádi uszodában 14 órától a Szentes ellen, ahol a meccs végeredménye 29-3 lett a mi javunkra. 

Gólszerzőink: Kiss Ádám - 6, Szirtes Bátony - 4, Mérő Alex - 3, Kiss Csanád Noel - 3, Csendes Roland - 3, Szabó Kristóf - 3, Barcsa Dániel - 3, Rácz Richárd - 1, Nagy Zalán Márk - 1, Bötkös Patrik - 1, Végső Balázs - 1. 

Dávid Zoltán értékelése:

Igazán nagyon nehéz értékelni a mérkőzést, a nagy arányú gólkülönbség miatt. A sok gól mutatja,hogy elöl eredményesek voltunk, az adódó lehetőségeket jól használtuk ki a 3 kapott gól pedig a védekezés hatékonyságát mutatja. Gratulálok a csapatnak!!!!

A másik mérkőzést a Honvéd ellen játszották a srácok idegenben. A végeredmény 6-18 lett a KSI javára.

Gólszerzőink: Mérő Alex - 4, Benedek Mór - 3, Bötkös Patrik - 2, Szabó Kristóf - 2, Végső Balázs - 2, Mester Bulcsú - 2, Rácz Richárd - 1, Nagy Zalán Márk - 1, Kiss Csanád Noel - 1. 

Dávid Zoltán értékelése:

A hétközi forduló egy előrehozott forduló volt, annak tükrében, hogy emiatt nem változtattunk a heti rutinunkon. Viszonylag fáradtan érkeztünk a mérkőzésre, ennek ellenére nagyon jó iramot diktáltunk. Rendre sikerült lefordulnunk az ellenfelünket, de felállt védelem ellen is hatékonyak tudtunk lenni. A 6 kapott gólból 3 esetben éreztem, hogy ajándékot adtunk az ellenfelünknek, de ezt leszámítva elégedett vagyok az eredménnyel és a mutatott játékkal is.

Ifi csapatkép

Országos Ifjúsági Bajnokság: mérkőzés a Honvéd ellen

Ifi csapatunkat szerdán a Honvéd fogadta otthonában. A mérkőzés este 20 órakor kezdődött a Kőér utcai uszodában. A végeredmény 5-13 lett a KSI javára. 

Gólszerzőink: Szalai Péter Miklós - 3, Mihov Attila - 3, Nagy Zalán Márk - 3, Mérő Alex - 2, Országh Mihály - 1, Kopinitz Zsombor - 1. 

Horváth János értékelése:

A megszűnt őszi szünetből előre hozott Honvéd meccset játszottunk ma a Kőér utcában. Úgy gondolom magabiztos győzelmet arattunk ehhez gratulálok a csapatomnak! Érzéseim ugyanakkor kettősek! Bár sok a sérültünk, betegünk, a játékunk enyhén szólva akadozik, dadog. Meghatározó játékosaim egyelőre adósak az általam elvárt teljesítménnyel. Nyilván magyarázat van, lehet, de nekünk mindig a maximumra kell törekedni! Örvendetes volt ugyanakkor a fiatalok teljesítménye, a Mihov-Mérő-Nagy Zalán hármas játéka kellemes meglepetés volt. Munka, munka, munka! Erre van most szükségünk! Vissza az alapokhoz! Hajrá KSI!

Országos Fiú csapatkép

Országos Fiú Gyermek Bajnokság: győzelem a Szentes ellen

Vasárnap fiú csapatunk is mérkőzést játszott az Országos Bajnokságban, ahol ellenfelük a Szentes volt. Sok gól született, a srácok nagyarányú győzelmet arattak, a végeredmény 21-4 lett. 

Gólszerzőink: Rabb Benedek - 8, Vojnisek Péter - 4, Tidrenczel Olivér - 2, Tyukodi Barnabás - 2, Nagy Bulcsú Zétény - 1, Szűcs Botond - 1, Tóth-Deme Miklós - 1, Skoflek Patrik - 1, Czirok Márton - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

A bajnokság második fordulójában a Szentes csapatával játszottunk és azt hiszem, hogy a látottak alapján nem nagyon lehet okunk panaszra. A mérkőzés első felében az emberelőnyök kihasználásában és a meccs folyamán szinte végig a felállt védelem elleni játékunk ugyan döcögött, de mindenki játszott, és talán még így is mondhatjuk, hogy kevés hibával játszottunk, hogy kapusaink jól védtek, egész jól védekeztünk, sokszor sikerült lefordulni és a helyzetkihasználás is rendben volt.

Ifi csapatkép

Országos Ifi Bajnokság: győzelem a Szentes ellen

Fiú ifi csapatunk vasárnap délután a Legrand Szentes ellen játszott mérkőzést a Komjádi uszodában. Az első negyed viszonylag szorosan indult, majd a második játékrésztől kezdve csapatunk növelni kezdte előnyét és végül 18-5-ös győzelmet aratott. 

Gólszerzőink: Szalai Péter Miklós - 6, Szépfalvi Gergely - 4, Iriczfalvi Gábor - 3, Pocsai Péter - 2, Bede Marcell - 1, Országh Mihály - 1, Mihov Attila - 1. 

Horváth János értékelése:

Az eredményhez gratulálok a csapatomnak. Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, főleg úgy, hogy kimaradt még vagy 10-15 ziccer. Egyelőre keressük önmagunkat, próbálgatunk sok mindent úgy támadásban, mint védekezésben sajnos egyelőre váltakozó sikerrel. Járjuk a saját utunk, még rengeteg munka vár ránk, úgy egyénileg, mint csapat szinten, hogy az általam elképzelt szintre jussunk! Hajrá KSI!

OB I/B csapatkép

Országos Fiú Bajnokság: csapataink a Kaposvár ellen játszottak vasárnap

Vasárnap 11 órától országos fiú csapataink játszottak mérkőzést Kaposváron a hazaiak ellen. Elsőként a serdülők ugrottak vízbe. A srácok győzelemmel zártak, a végeredmény 5-12 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Mérő Alex - 3, Kiss Ádám - 2, Szabó Márton - 1, Csendes Roland - 1, Bötkös Patrik - 1, Szabó Kristóf - 1, Rónay Lénárd - 1, Végső Balázs - 1, Szekeres Áron - 1. 

Dávid Zoltán értékelése:

A második fordulóban egy szerény teljesítmény után hagyhattuk el győztesen a pályát. Pozitívumként a védekezést kell megemlítenem, hiszen talán az egyetlen olyan dolog volt amivel elégedettek lehetünk. Támadásaink lassúak és nehézkesek voltak, motiválatlannak tűntünk kívülről, ami talán a legnagyobb kritika. Ellenfelünk sokkal agilisabban mozgott, látszott, hogy mindent megpróbálnak a győzelemért, ami rólunk nem volt elmondható. Az én elvárásom a csapat és a játékosaim felé pont ez lenne, agilitás, akarás, küzdés. Szomorú vagyok mert ezt ma nem láttam a csapatomon. A győzelemhez gratulálok a mutatott játékhoz nem. De reménykedem, hogy lesz ez még jobb is.

Másodikként gyerek csapatunk játszhatott. Ezen a mérkőzésen a fiúk nagyarányú győzelmet arattak, az eredmény 1-26 lett a mi javunkra. 

Gólszerzőink: Vojnisek Péter - 10, Rabb Benedek - 4, Tidrenczel Olivér - 3, Tyukodi Barnabás - 3, Hüse István - 2, Zuberecz Richárd - 1, Rózsa Benedek - 1, Czirok Márton - 1, Fodor Damian - 1. 

Keszthelyi Tibor értékelése:

Azt hiszem kellően komolyan kezdtük a mérkőzést, jól védekeztünk elöl pedig szinte minden lehetőséget kihasználtunk. A folytatásban ugyan becsúszott néhány hiba, de összességében úgy vélem elégedettek lehetünk a látottakkal.

Utolsóként ifi csapatunk ugrott a vízbe, akik szintén győzelemmel zárták a meccset. A végeredmény 8-14 lett a KSI javára. 

Gólszerzőink: Szalai Péter Miklós - 6, Bede Marcell - 5, Iriczfalvi Gábor - 2, Mihov Attila - 1. 

Horváth János értékelése:

Formánk enyhén szólva idény eleji, de ez ilyenkor normális. Meg kell találni a motivációt a dolgos hétköznapokban, mert még rengeteg munka vár ránk. Fejlődni szeretnénk, úgy fizikailag, mint mentálisan, de ehhez időre van szükség. Ma gyakorlatilag minden területen elégedetlen voltam a teljesítményünkkel. Kellet ehhez egy motiváltan, jól játszó Kaposvár, akiknek ezúton gratulálok. Céljaink nagyok, melyek eléréséhez rengeteget kell még dolgozni. Akkor leszünk jó csapat, ha álmunkból felkeltve is egy bizonyos szint alá nem megyünk…. Holnaptól azért dolgozunk, hogy ez a szint minél fentebb legyen! Hajrá KSI!

Ifi csapat

Országos Ifjúsági Bajnokság: győzelem a KESI ellen

Vasárnap 12 óra 30 perctől az ifik ugorhattak vízbe. Előttük már gyerek és serdülő csapataink is játszottak és győzelemmel zártak mind a két meccsen. Az első negyedben kevés gól született, azonban a második és harmadikban már sokkal több labdát tudtunk ellenfelünk kapujába juttatni, így végeredményben 17-1-re nyertük a mérkőzést.

Gólszerzőink: Iriczfalvi Gábor - 4, Bede Marcell - 3, Benedek Mór - 3, Mérő Alex - 2, Mihov Attila - 2, Kiss Csanád Noel - 2, Niklász Ádám Károly - 1. 

Horváth Dániel értékelése a meccsről:

Gratulálok a csapatnak! Fegyelmezetten védekeztünk az egész mérkőzésen. Kezdésnek nem volt rossz! Támadásban azért rengeteg hiba volt. Sokszor nem tudjuk, hogy mi lenne a helyes megoldás és a kivitelezésbe is sokszor hiba csúszott. Rengeteg munka van még előttünk. Gyorsulnunk kell minden szinten! A tempó nagyon szezon eleji volt. Hajrá KSI!!!

Dávid Zoltán csapata

Országos Serdülő Bajnokság - győzelem a KESI ellen

Vasárnap 10 órától serdülő csapatunk játszott mérkőzést a Széchy Tamás uszodában. A srácok erős kezdés után, tovább tudták növelni előnyüket, így 23-2-es végeredménnyel nyerni tudtak. 

Gólszerzőink: Benedek Mór - 5, Mérő Alex - 4, Kiss Csanád Noel - 4, Szabó Márton - 2, Bötkös Patrik - 2, Szabó Kristóf - 2, Kiss Ádám - 1, Csendes Roland - 1, Rónay Lénárd - 1, Szekeres Áron - 1. 

Dávid Zoltán értékelése:

A mérkőzés elején azt kértem a srácoktól,hogy a védekezésünk legyen rendben, arra próbáljuk felhasználni ezt a mérkőzést, hogy a blokkok és a mozgásunk javuljon. Sajnos a mérkőzés eredménye is mutatja, hogy a két csapat most nem volt egy súlycsoportban, ennek ellenére nagyon sok elméleti hibát vétettünk, egyes játékosok nem igazán találták a helyüket a pályán. Néha olyan benyomásom volt, mintha a srácok soha nem játszottak volna együtt. A védekezésben el-eltévedtünk, és néha csak a szerencsén múlott, hogy ezekből nem kaptunk gólt. Az eredményhez gratulálok, a mutatott játékkal helyenként nagyon elégedetlen voltam, de bízom benne, lesz ez még jobb is.

OB I csapatkép

Ifjúsági Final 8: döntőben a KSI

Ma 12:30-tól a Szőnyi úti uszodában játszott mérkőzést ifi csapatunk, ahol az ellenfél a Szeged volt. A végeredmény 13-9 lett, a KSI javára, így csapatunk holnap az aranyért játszhat a döntőben. 

Gólszerzőink: Nagy Ákos - 5, Szalai Péter Miklós - 3, Pető Attila - 2, Iriczfalvi Gábor - 2, Bede Marcell - 1.

Horváth János értékelése:

A bajnoki elődöntőben mi számítottunk esélyesnek. A Szeged egy fiatal tehetséges csapat, sok serdülővel, akik a múlt héten történelmet írtak, megnyerték a klub első országos bajnoki címét! Ezúton is gratula nekik! Ebből kifolyólag veszíteni valójuk nem igazán volt, minket tartott mindenki esélyesnek és ez ugye veszélyes is lehet! Gyengén kezdtünk, de a második negyedtől fokozatosan elléptünk és végül is magabiztos győzelmet arattunk. Játékunk hullámzó volt, ugyanakkor itt nyerni kellett nem jól játszani. Ezt teljesítettük így elégedett lehetek. Gratulálok a csapatomnak! Holnap ennél több kell, az ezüst érem már megvan, az aranyat el kell venni! Hajrá KSI! ??????

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket