Híreink

2009-es csapatkép

2009-es csapatunk győzelemmel zárt az OSC ellen

Múlthét szombaton 2009-es csapatunk az OSC ellen játszott mérkőzést. Az első negyedben ellenfelünk szerezte meg a vezetést, azonban a második játékrészben 5 gólt lőttünk, így a félidőben az állás már 6-4 volt csapatunk javára. A meccs végéig egyel tudtuk növelni előnyünket, a végeredmény így 11-8 lett a javunkra. 

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 5, Czirok Márton - 2, Judák Zétény Bulcsú - 1, Tóth-Deme Bulcsú - 1, Tuzson Botond - 1, Vásárhelyi-Lakat Bence - 1. 

Szabó Zoltán értékelése a mérkőzésről:

Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ráadásul a játék sem úgy alakult ahogy azt vártuk volna, de amire nagyon büszke vagyok, hogy annak ellenére, hogy nagyon nem ment a játék, játékosaim az utolsó percig küzdöttek, hajtottak, és így végül meg tudtuk nyerni a mérkőzést! Ebből a meccsből is nagyon sokat tanulhatunk, főleg azt, hogy akkor is menni kell előre, ha nem sikerülnek a dolgok! Hajrá KSI!

KSI 2009 csapatkép

KSI 2009: győzelem az Eger ellen

2009-es csapatunk ma Cegléden az Eger csapatával játszott mérkőzést. A mérkőzésen sok találatot tudtunk értékesíteni, a végeredmény 4-16 lett csapatunk javára. 

Gólszerzőink: Tidrenczel Olivér - 8, Tóth-Deme Bulcsú - 4, László Barnabás - 1, Vásárhelyi-Lakat Bence - 1, Czirok Márton - 1, Fodor Damian - 1. 

Szabó Zoltán értékelése:

Ma az Eger volt az ellenfelünk! Jól kezdtük a mérkőzést, el is húztunk 3-0-ra. Utána jött egy rövidzárlat, és ellenfelünk ügyes játékkal feljött 3-3-ra. Miután rendet tettünk a fejekben, a meccs további részét uraltuk. Összesen 4 gólt kaptunk, ami mutatja, hogy kiváló volt a védekezésünk. Támadásainkat rendre góllal zártuk, így végül sikerült megszerezni a győzelmet! Hajrá KSI!

KSI Vízilada logója

KSI Vízilabda Klub

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

E-mail:

Kövess minket